TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

Szerző: | máj 14, 2025

Az év elején kezdődött, és újabb programokkal folytatódott a Vásárhelyi Kosársuli és az szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub közös, CB Basket III címet viselő határonátnyúló projektje. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Programon megvalósuló projektrendezvényekre többszáz fiatal sportolót és lakost várnak a határ mindkét oldalán. Március óta több közös programon vettek részt a hódmezővásárhelyi és a szabadkai fiatalok, Szabadkán és Kecskeméten kosárlabda meccseket tekintettek meg közösen, ezután pedig egy hatcsapatos szabadkai tornán vettek részt a leifjabb fiúcsapatok.

Óriási élmény volt a gyerekeknek, hogy Szabadkán az egyik legmagasabban jegyzett európai bajnokság, az Adria Liga küzdelmeibe tekinthettek be március 22-én. A szakmai programon túl a mérkőzést körbelengő hangulat is maradandó emlékeket adott nekik a teltházas összecsapáson. A derbi előtt pedig egy közös ebéden ismerhették meg egymást a fiatalok. Így volt ez április 12-én is, amikor Kecskemétre látogattak egy NBI A csoportos összecsapásra, ahol a mérkőzés legjobbja Gregory Lee külön köszöntötte őket, és hálálta meg a szurkolást.

Április 26-án és 27-én már a saját tudásukat mutatták meg a gyerekek. Szabadkán vettek részt a legfiatalabbaknak rendezett tornán, ahol a Szabadka diadalmaskodott. A két szabadkai és a két hódmezővásárhelyi csapat mellett Topolyáról és Zentáról voltak résztevevők. A tornát a házigazdák nyerték. A mérkőzések után a fiatalok az állatkerben szereztek további élményeket, Palicson.

EREDMÉNYEK

2025.04.26. SZOMBAT
10:00 (2015) Spartak – Zenta 41-22
11:30 (2014) Spartak – Topolya 44-36
16:00 (2015) Zenta – Kosársuli 42-37
17:30 (2014) Kosársuli – Topola 16-58

2025.04.27. VASÁRNAP
10:00 (2015) Spartak – Kosársuli 44-22
11:30 (2014) Spartak – Kosársuli 65-27

FOTÓK EZEN A LINKEN ÉRHETŐK EL.

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Pénteken elkezdi az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi, 9-12. helyért zajló rájátszását a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első párharcát a Győrrel vívja. A Kosársuli 7-15-ös mérleggel a 9., a Győr 4-18-assal az utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt....

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Két U11-es csapatunk is pályára lépett a megyei U11-es bajnokságban. A Gekkók és az Oroszlánok együttese 2-2 mérkőzést játszott szegedi ellenfelei ellen. Vásárhelyi Gekkók – SZEDEÁK-Ságvári: 55 – 22 (19-8, 10-7, 10-4, 16-3)Gekkók pontszerzői: Kis-Molnár Erik 24, Pálfi...

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

A Kosársuli U12-es csapatai, a Bölények, a Hódok és a Mosómacik is pályára lépett nemrégiben az U12-es megyei bajnokságban. A fiatal kosarasok meccsein nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Vásárhelyi Bölények vegyes – Vásárhelyi Mosómacik...