Nagypénteken a Tiszaújvárost fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport negyeddöntőjének második meccsén. Saša Vejinović csapata a találkozó elején olyan hátrányba került, ami sorsdöntőnek bizonyult, így bár nagyot harcolt, nem volt esélye a győzelemre.
A minden szempontból jobb lehetőségekkel rendelkező, feljutásért küzdő Tiszaújváros az első meccsen tizenöt ponttal verte a bátran teljesítő Kosársulit, és annak a reményében léphetett pályára pénteken a Hódtói Sportcsarnokban, hogy amennyiben nyer, egyetlen sikerre kerül az elődöntőtől. A Borbáthtal kiegészülő vásárhelyiek abban bízhattak, hogy pontosabb játékkal még közelebb kerülhetnek a tiszaújvárosiakhoz, és akár ki is egyenlíthetik a párharcot.
A 3. perc elején, Bálint kettesével vezetett először és utoljára a Kosársuli, hiszen a Tiszaújváros az első félidőben megmutatta, miért számít a bajnokság egyik, ha nem a legjobb csapatának. Bán két triplája után fokozatosan nőtt a különbség, Saša Vejinović a 6. percben, 7-14-nél kért időt. Nem sikerült megállítani a vendégek támadójátékát, így a negyed végén a tíz pontot is átlépte az előnyük, majd Murphy hármasa zárta a játékrészt (13-26).
Védekezésben és támadásban sem találta a fogást a Kosársuli, Murphyt pedig nehezen tudta tartani a palánk alatt a csapat. A 14. percben, Boinitzer kosara után már a húszpontos fórt súrolta a Tiszaújváros (18-37), és bár a 16. perc végétől megindult felfelé a Kosársuli, mint később kiderült, ez a különbség az egész meccs szempontjából döntőnek bizonyult. Kelemen és Kruzslicz villanásaival egy perc alatt produkált egy 7-0-s sorozatot a vásárhelyi csapat (29-40), majd a nagyszünetre visszajött kerek tíz pontra (38-48).
A pihenőt követően nagyon biztatóan indult a második félidő, hiszen Orgona és Kruzslicz kosarainak köszönhetően hirtelen belátható távolságon belülre került a Tiszaújváros (45-50, 23. perc). A felcsillanó reményt Bata vezetésével egy 7-0-val foszlatta szerte a vendégcsapat, Saša Vejinovićnak így időt kellett kérnie a 24. percben (45-57). Előbb ismét nőni kezdett a hátrány, majd mínusz tizenhétről Bálint és Balogh tripláival zárkózott ismét a Kosársuli. A tiszaújvárosiak vezetőedzője, Lekli József megérezte a bajt, ám nemhogy tíz ponton belülre jött a Kosársuli, Borbáth pontjaival mindössze hat volt közte a harmadik negyed végén (62-68).
Ennél közelebb lépni viszont már nem sikerült – a Tiszaújvárosnál mindig akadt valaki, aki kihúzta őket a szorított helyzetből és stabilan tíz pont környékén tartotta az előnyt. A 37. percben, Borbáth hármasánál kezdett el ismét izzani a csarnok (75-82), ám Lekli József időkérése ismét jókor érkezett, és egy 9-2-es futás el is döntötte az érdemi dolgokat. A 81-93-as végeredményt Balogh büntetője állította be.
A Kosársuli abszolút méltó ellenfele volt a Tiszaújvárosnak, négy hazai játékos is tíz pont fölé jutott, ám Bata tripláival (22 pont, ebből 18 tripla) és a dupla-duplázó Murphyvel (21 pont, 13 lepattanó) nem lehetett mit kezdeni.
NB I/B Zöld csoport, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Vásárhelyi Kosársuli–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 81-93 (13-26, 25-22, 24-20, 19-25)
Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Téczely, Földi, dr. Danka
Kosársuli: Borbáth 18/6, Kruzslicz 6, Bálint 14/6, Kelemen 14/6, Orgona 16/3
Cserék: Balogh 6/3, Bősz 5/3, Utasi 2
Vezetőedző: Saša Vejinović
Tiszaújváros: Lakatos 3/3, Bata 22/18, Bán 16/9, Boinitzer 4, Murphy 21/3
Cserék: Kozák 13/3, Gerőcs 6, Kiss 4, Mester 4, Czimer –
Vezetőedző: Lekli József
Saša Vejinović: „Ismét gratulálok a Tiszaújvárosnak!
Lekli József: „Gratulálok a csapatnak! Megcsináltuk a munkánkat, nyertünk idegenben. Ez nehéz feladat, hiszen a Hódmező hazai pályán elég erős és elég motiváltan tud játszani, meg is nehezítették a dolgunkat. A játékunk rendben van, csak nagyon hullámzó volt a mérkőzés, aminek nem tudom, mi az oka. Erre kell rájönni, erre van még egy mérkőzésünk – remélem, hogy otthon kedden lezárjuk a párharcot és magabiztosan megyünk tovább a célunk felé. Még egyszer gratulálok a Hódmezőnek, mert nagyon jól játszottak!”
Folytatás kedden 18 órától Tiszaújvárosban – ha a hazaiak nyernek, lezárják a párharcot és bejutnak a legjobb négy közé, Kosársuli-siker esetén Vásárhelyen rendeznék a negyedik meccset.