Újabb idegenbeli meccset játszik a Kosársuli

Szerző: | márc 12, 2025

Március 14-én, pénteken este a Budafok vendégeként lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 19. fordulójában. Saša Vejinović csapatának a Győr elleni vereséget követően nagyon fontos lenne egy esetleges siker a fővárosban.

Négy forduló van hátra az alapszakaszból a Zöld csoportban, de még semmi sem dőlt el. A tabella három részre szakadt: az első öt csapat (Veszprém, Tiszaújváros, Százhalombatta, Dunaharaszti, Nagykőrös) ellépett, a Budafok stabilan a 6., míg a PTE-PEAC, Kosársuli, Győr, Békéscsaba, Sopron, Eger hatost legfeljebb egy győzelem választja el egymástól.

A Kosársuli 6-12-es mérleggel a 8., és a Budafok elleni siker amiatt is sokat érhetne, mert az öt rivális csapat mindegyike az első öt helyezett valamelyikével találkozik.

Nem lesz könnyű dolguk a vásárhelyieknek, hiszen az előző idényben még Piros csoportos, 9-9-es mérleggel álló Budafok hazai pályán nyolcból hét meccset megnyert eddig a bajnokságban. Az utóbbi hetekben az Egert és a PTE-PEAC-ot is simán győzték le, legutóbb pedig szoros meccsen 77-75-re kaptak ki Nagykőrösön. Károly Máté együttesének legeredményesebb játékosa a korábban évekig Vásárhelyen kosárlabdázó és edzősködő Varga Dániel.

A Kosársuli a Sopron elleni, hazai győzelem után kikapott Győrben, így továbbra is küzd az első idegenbeli sikeréért a szezonban. November végén, a Hódtói Sportcsarnokban remek második félidővel 89-77-re sikerült felülmúlni a budafokiakat, hasonló eredménnyel ezúttal is kiegyeznénk.

A Budafok-Vásárhelyi Kosársuli találkozó március 14-én, pénteken 19.30-kor kezdődik a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokban. Előtte, 16.45-től az U21-esek is összecsapnak. A Kosársuli a következő hazai meccsét március 21-én, pénteken 18.30-kor játssza a Tiszaújváros ellen. A mérkőzés rendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

A bajnokság egyik legjobb csapatát fogadja pénteken a Kosársuli

A bajnokság egyik legjobb csapatát fogadja pénteken a Kosársuli

Nagyon fontos és izgalmas meccs előtt áll a Vásárhelyi Kosársuli, hiszen pénteken a Tiszaújváros érkezik a Hódtói Sportcsarnokba. A vásárhelyi csapat számára a felsőházi rájátszás szempontjából is kiemelt jelentősége lesz a találkozónak. Három forduló van hátra az NB...

Kosársuli U21: győzelem a Budafok ellen

Kosársuli U21: győzelem a Budafok ellen

Az előző heti vereséget követően ismét győzelmi ösvényre lépett a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. Saša Vejinović együttese a Budafok otthonában aratott győzelmet. Budafok U21- Vásárhelyi Kosársuli U21 93:98 (28:23, 22:24, 22:26, 21:25)Vásárhely : Bősz Richárd 10,...