Kikapott Békéscsabán a betegségektől sújtott Kosársuli

Szerző: | febr 1, 2025

Nem bírta el két kulcsjátékosa hiányát a Vásárhelyi Kosársuli, sima vereséget szenvedett péntek este a Békéscsaba vendégeként az NB I/B Zöld csoportjának 15. fordulójában.

Nehezen alakult a Kosársuli utóbbi két hete, hiszen folyamatosan betegségek, sérülések hátráltatták a csapatot. A Veszprém elleni, hazai bajnokin Bálint és Balogh nem állhatott Saša Vejinović rendelkezésére, ezúttal pedig Balogh mellett Borbáth is hiányzott, ami alaposan rányomta a bélyegét a pénteki teljesítményre.

Ez semmit sem vesz el a békéscsabai érdemekből, hiszen az utóbbi hetekhez hasonlóan ezúttal is megmutatták, hogy csalóka a tabellán elfoglalt utolsó helyezésük. A Kosársuli mindössze egyszer, az első negyed elején vezetett, ezt követően a hazaiak uralták a találkozót és végül nagyon simán nyertek.

Orgona kosaraival a 6. percig tartotta magát a Kosársuli, 6-4-nél még vezetett, de Saša Vejinović már az 5. percben időt kért. 8-8 után Hajdu vezetésével produkált egy 6-0-s sorozatot a Békéscsaba, amire sikertelen triplakísérletek következtek vásárhelyi oldalról.

A 18-11-es első negyed azonban csak a kezdet volt, a második tíz perc alatt valósággal lelépte a Békéscsaba a Kosársulit: Orgona és Kelemen hármasával még zárkózott a csapat (22-17, 11. perc), ám innen egy 23-0-s (!) sorozat következett, ami teljesen eldöntötte a meccset. A Kosársuli nyolc percig nem tudott pontot szerezni, Saša Vejinović hiába kért időt és próbálta forgatni a pályán lévőket, egyszerűen semmi sem sikerült támadásban és hitét is vesztette a csapat. A félidő 47-19-es hazai vezetéssel zárult.

A nagyszünetet követően jobban nézett ki a helyzet vásárhelyi oldalról, a harmadik negyedet sikerült megnyerni, de az utolsó negyed ismét a csabaiaké volt. Többször is harminc pont fölött járt a hazaiak előnye, végül Kelemen két triplája állította be a kereken harmincpontos, 93-63-as végeredményt.

A Békéscsaba kétszer annyi lepattanót és asszisztot ért el, Hajdu pedig 28 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázott. A Kosársuli a szezon legrosszabb meccsén van túl, visszacsúszott a 9. helyre áll a tabellán – ez az a nap, amin gyorsan túl kell lépni…

NB I/B Zöld csoport, 15. forduló:

Békéscsabai KK–Vásárhelyi Kosársuli 93-63 (18-11, 29-8, 23-26, 23-18)

Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok. Vezette: Gaál, Sentényi, Magyari

Békéscsaba: Balog 15/9, Vágvölgyi 9/3, Cvijin -, Kurtucz 16/3, Hajdu 28/3
Csere: Szarvas 10/6, Kovács 8/6, Erdős 7/3, Scherber -, Nagy -, Bagi –
Vezetőedző: Gura Norbert

Kosársuli: Bősz 9, Kruzslicz 1, Kelemen 18/12, Bálint 16/9, Orgona 11/3
Csere: Utasi 6, Knyur 2
Vezetőedző: Saša Vejinović


Gura Norbert: „Gratulálok a csapatnak az agresszív, kemény játékért mindkét oldalon! Ezt beszéltük meg, maradéktalanul megvalósították. Különösen a harminc gólpasszra vagyok büszke. Ha húsz fölött vannak az asszisztjaink, akkor mindig eredményesen és látványosan játszunk. Köszönjük szépen a Vásárhelynek a sportszerű küzdelmet! A szurkolóink megint fantasztikus hangulatot teremtettek! Köszönjük!”

Saša Vejinović:Szívből gratulálok a Békéscsabának, megérdemelten nyertek! Talán most éreztem a legjobban úgy, hogy hiányoznak a betegeink a kezdőötösből. Természetesen ez semmit nem vesz el a csabaiaktól. Iszonyatosan jó hangulatú mérkőzésen nyertek! Jobbulást kívánok a betegeinknek!”

Az U21-es csapat a félidőben 51-40-re vezetett, végül remek utolsó negyeddel, 66 lepattanót gyűjtve 98-62-re győzött. Megyesi (21 pont, 14 lepattanó), Nagy (18 pont, 10 lepattanó) és Surinya (12 pont, 11 lepattanó) is dupla-duplázott.

Folytatás február 7-én a PTE-PEAC ellen a Hódtói Sportcsarnokban.

Nehéz idegenbeli meccs vár a Kosársulira

Nehéz idegenbeli meccs vár a Kosársulira

Vasárnap a 17. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában, a Vásárhelyi Kosársuli pedig a Százhalombatta otthonában folytatja a bajnokságot. Saša Vejinović csapatának nem lesz könnyű feladata az élmezőnyhöz tartozó Pest vármegyeiekkel szemben. Megerőltető hetek...

Fontos meccset nyert meg, már 2. a tabellán a Kosársuli U21

Fontos meccset nyert meg, már 2. a tabellán a Kosársuli U21

Ismét hazai környezetben lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. Saša Vejinović együttese a tabellán közvetlen rivális PTE-PEAC-ot fogadta, és verte nagyon simán, 97-55-re. A Kosársuli ezzel felugrott a tabella 2. helyére, és már csak az a Győr van...

Sima győzelmekkel kezdte a rájátszást a Kosársuli U19

Sima győzelmekkel kezdte a rájátszást a Kosársuli U19

A Szolnok ellen játszotta le az első meccseit a regionális bajnokság rájátszásában a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai jól játszottak és magabiztos győzelmeket arattak. Folytatás február 19-én a Békéscsaba ellen. Eredmények: Szolnoki KA 19/B...