Nehéz idegenbeli meccs vár a Kosársulira

Szerző: | dec 4, 2024

December 6-án, pénteken a Tiszaújváros vendégeként folytatja a bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata nehéz meccsre számíthat a hazai pályán még veretlen ellenfél otthonában.

Nagy siker után várja az NB I/B Zöld csoportjának 9. fordulóját a Kosársuli, hiszen az előző héten remek második félidővel sikerült legyőzni a Budafokot a Hódtói Sportcsarnokban. Ennek is köszönhetően nyolc meccs után 4-4-es mérleggel a 6. helyen áll a tabellán csapat, és pénteken még közelebb zárkózhat az élmezőnyhöz, ha legyőzi a Tiszaújvárost.

Ez nagyon nem lesz könnyű, hiszen Lekli József együttese jelenleg 2. a Százhalombatta mögött. Az eddigi nyolc találkozójukból hatot megnyertek, otthon hibátlanok, a százhalombattaiak mellett épp a Budafoktól kaptak ki idegenben. Novemberben viszont veretlenek maradtak, amiben óriási szerepet játszott az egész bajnokság egyik, ha nem a legjobb játékosa, Gabriel Murphy. Az amerikai center az előző három meccsét egyaránt dupla-duplával zárta, legutóbb, a Győr ellen 37 pontig és 11 lepattanóig jutott.

A Kosársuli talán legfontosabb feladata Murphy hatástalanítása lehet péntekre. Ha ehhez olyan csapatjáték társul, mint amilyen múlt pénteken is volt, joggal bízhatunk abban, hogy összejöhet az első idegenbeli győzelem a szezonban.

A Tiszaújváros–Vásárhelyi Kosársuli bajnoki december 6-án, pénteken 18 órakor kezdődik Tiszaújvárosban. A meccs előtt, 15.15-től az U21-esek is összecsapnak.

Elveszítette az utolsó meccsét az alapszakaszban a Kosársuli

Elveszítette az utolsó meccsét az alapszakaszban a Kosársuli

Csütörtökön a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Saša Vejinović csapata a második negyed elejéig tudta tartani a lépést a remekül triplázó hazaiakkal, így vereséggel zárta az alapszakaszt és nem jutott be a felsőházi...

Jön a Kosársuli utolsó meccse az alapszakaszban

Jön a Kosársuli utolsó meccse az alapszakaszban

Csütörtök este rendezik az alapszakasz utolsó fordulóját az NB I/B Zöld csoportjában. A Vásárhelyi Kosársuli a Kozármisleny elleni siker után újabb erős ellenfél, méghozzá a Budafok vendégeként lép pályára. Maradt még nyitott kérdés a Kosársuli számára, hiszen...

Értékes győzelem a Vásárhelyi Rókáknál

Értékes győzelem a Vásárhelyi Rókáknál

Ismét pályára lépett a Vásárhelyi Kosársuli Vásárhelyi Rókák Csapata az U12-es bajnokságban. A kék-sárgák a SZEDEÁK ellen nagyon szoros meccsen tudtak diadalmaskodni. A Nagykőrös ellen azonban elfogyott a szufla, így a Pest vármegyeiek húzták be a találkozót. SZEDEÁK...