Kelemen Balázs visszatér, a listavezetőt fogadja a Kosársuli

Szerző: | nov 6, 2024

A tabella első helyén álló Százhalombattát látja vendégül pénteken a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 6. fordulójában. A Hódtói Sportcsarnok közönsége nagy visszatérőt is láthat, hiszen Kelemen Balázs ismét csatlakozott a Kosársuli keretéhez.

Saša Vejinović fiatal csapata biztatóan kezdte az idényt, hiszen a Dunaharaszti elleni vereséget követően szép győzelemmel sikerült javítani a Győr ellen, majd jó veszprémi helytállás (szoros vereség) után emlékezetes hazai siker következett a Békéscsaba ellen Orgona Gergő dudaszós triplájával.

Az előző héten, a PTE-PEAC vendégeként viszont hiába igyekezett tartani magát a Kosársuli, végül 94-72-re alulmaradt. Nagyon hiányzott Bálint Erik, akit arcsérülése miatt még hetekig nélkülözni kell Saša Vejinovićnak, ám végül nem marad rutinos, jól ismert játékos nélkül a csapat: visszatér ugyanis a keretbe Kelemen Balázs, aki hetek óta a kerettel edz, így már a Százhalombatta ellen is bevethető lesz.

Minden erejére és koncentrációjára szüksége lesz a Kosársulinak pénteken, hiszen az ellenfél alaposan beleerősített az előző szezon 12. helye után: öt forduló után veretlenül vezetik a tabellát, a Sopront, az Egert és a Nagykőröst nagyon simán verték, a Budafok és a Tiszaújváros ellen rangadót nyertek. Az igazi erényük a csapatjáték, a kezdőötöshöz erős cserepad tartozik, Törőcsik Marcell pedig remekül összerakta a taktikát az idényre.

Ha a Kosársuli meg tudja tartani a hazai veretlenségét, nagy skalpot gyűjt be, ám ennek eléréshez a szurkolók támogatására is szükség lesz.

A Vásárhelyi Kosársuli–Százhalombatta mérkőzés november 8-án, pénteken 17:30-kor (és nem a megszokott 18:30-as időpontban!) kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja. Előtte, 14:45-től az U21-esek is összecsapnak.

Kosársuli siker a SZEDEÁK U14/B ellen

Kosársuli siker a SZEDEÁK U14/B ellen

Győzelemmel tért haza Szegedről a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-csapata. Czibere Zoltán tanítványai az első perctől irányítottak, és végül magabiztos sikert arattak. SZEDEÁK U14/B-Vásárhelyi U14 /B 30-58 (11-18,1-11,8-17,10-12)Kosársuli : Bíró 12, Fejes 8, Nagy...

Az 5-8. helyért folytathatja a bajnokságot a Kosársuli

Az 5-8. helyért folytathatja a bajnokságot a Kosársuli

Kedd este Tiszaújvárosban lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoport negyeddöntős párharcának harmadik meccsén a bajnokaspiráns hazaiak remekeltek, és nagyarányú győzelemmel jutottak az elődöntőbe. A Kosársuli kiválóan helytállt az első két meccsen,...

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

A Kosársuli U11-esei közül a Rókák és a Tigrisek is pályára léptek. Czibere Zoltán, valamint Patkós József tanítványai újabb hasznos mérkőzéseken vannak túl. Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 56-58 (9-12, 21-19,5-3,21-24) Rókák: Vili 17, Móza 14, Barta 10, Szél 6,...