Az egyik bajnokesélyes otthonában folytatja a Kosársuli

Szerző: | okt 11, 2024

Szombaton a Veszprém vendégeként lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Saša Vejinović együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a veszprémieké a bajnokság egyik legerősebb kerete.

Mindkét csapat három mérkőzést játszott le eddig a 2024/25-ös szezonból. A Kosársuli a Dunaharaszti elleni, nagyarányú vereséget követően javítani tudott a bajnokságban, hiszen remek utolsó negyeddel simán verte a Hódtói Sportcsarnokban a Győrt, majd szoros vereséget szenvedett a Hepp Kupában a Nagykőröstől – úgy, hogy a megszokottnál is nagyobb szerepet kaptak a saját nevelésű fiatalok, akik bizonyították: lehet rájuk számítani.

A Veszprém kezdésként kiütötte odahaza az Egert (100-47), majd a bajnokság nagy rangadóján 72-61-re kikapott Tiszaújvárosban. A kupában sikerült a javítást, 86-72-re nyertek kedd este Győrben.

Alex Geddes kerete szinte teljesen kicserélődött nyáron, így abból a csapatból mindössze Vukasin Krkljes és Scheff Milán maradt hírvivőnek, amelyikkel az előző szezon rájátszásában óriási csatát vívott a Kosársuli – a negyeddöntőben örökké emlékezetes meccset játszott a két csapat a Hódtóiban, kétszeri hosszabbítás után a vendégek nyertek, majd végül a Kosársuli az 5., a Veszprém a 4. helyen zárta az idényt.

A jelenlegi, nagyon fiatal veszprémi együttes legkiemelkedőbb játékosa az amerikai légiós, Michael Dupree, aki Ausztráliából érkezett. Mellette a fiatal magyar játékosokra, így Polster Attilára, Sáfrán Botondra vagy épp Kiss Dominikra is érdemes lesz odafigyelni.

Ezzel szemben a Kosársuli előnye az összeszokottság lehet, és bátor játékkal sikerülhet meglepetést okozni.

A Veszprém–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés október 12-én, szombaton 18 órakor kezdődik. Előtte, 15 órától az U21-esek is összecsapnak.

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

Idegenben vár nehéz meccs a Kosársulira

A Dunaharaszti vendégeként folytatja a bajnokságot vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata elvenné a tabellán 4. helyen álló Pest vármegyeiek hazai veretlenségét, egyúttal megszerezné első idegenbeli sikerét a bajnokságban. Sorra az NB I/B Zöld...

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli idén is fontosnak tartja, hogy a sport erejével segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Klubunk nagy örömmel jelenti be, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének kezdeményezésére csatlakozik a Baptista...

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

56 pontos győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata a Szentes ellen. Bálint Erik edző azonban arra hívta fel a csapata figyelmét, hogy a folytatásban még ennél is magabiztosabb játékra lesz szükségük. Szentesi KK - Vásárhelyi...