U16: elveszítette első főtáblás meccsét a csapat

Szerző: | okt 9, 2024

A Baja ellen kezdte meg a szereplését a főtáblán a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata.

Bonifert Domonkos tanítványai közül mindössze három percet tudott a pályán tölteni a csapat egyik kulcsjátékosa, Utasi Gergő, és ez, valamint a bajaiak remek lepattanózása megpecsételte a mérkőzés kimenetelét. A Kosársulinak így sem kell csüggednie, hiszen szombaton jön a javítási lehetőség az Óbudai Kaszások vendégeként.

U16-os bajnokság, főtábla, 1. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–BasketBaja SE 56-70 (13-16, 3-12, 25-22, 15-20)

Kosársuli:  Fodor -, Kis 7, Bartusz 5, Soós 16, Utasi 2, Őze 1, Molnár -, Borus 6, Hegyes -, Papp 19, Ambrus – 

Bonifert Domonkos: „Próbáltunk készülni a mérkőzésre, ez csak hellyel-közzel sikerült, ráadásul a mérkőzésen derült ki, hogy Utasi Gergő egy sajnálatos sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot. Ez nagyban befolyásolta a Csapat teljesítményét, mert Gergő fontos szerepet tölt be védekezésben és támadásban egyaránt. A statisztikát megvizsgálva azonnal kiderül, hogy miért buktuk el a mérkőzést a brutális magassági fölényben játszó Baja ellen. Mi 31 lepattanót szedtünk, míg az ellenfél 62-t. Ez a hatalmas, gyakorlatilag kompenzálhatatlan különbség meg is pecsételte a sorsunkat. De nem kell csüggedni, dolgozunk tovább és reménykedünk, hogy minél több mérkőzésen tudunk majd kiállni teljes, egészséges, motivált csapattal.”

Nagyot küzdött, de kiesett a kupából a megtizedelt Kosársuli

Nagyot küzdött, de kiesett a kupából a megtizedelt Kosársuli

Kedd este a szintén Zöld csoportos Baja vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli a Hepp Kupában. Saša Vejinović hiányzóktól sújtott csapata méltón helytállt, végül búcsúzott a kupaküzdelmektől. A zsúfolt bajnoki program közepén rendezték a kupameccset, a Baja...

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Péntek este a TFSE otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Saša Vejinović csapata a meccs minden negyedét megnyerte, így sima győzelmet aratott és megszerezte a második sikerét a bajnokságban. A két együttes...