U16: elveszítette első főtáblás meccsét a csapat

Szerző: | okt 9, 2024

A Baja ellen kezdte meg a szereplését a főtáblán a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata.

Bonifert Domonkos tanítványai közül mindössze három percet tudott a pályán tölteni a csapat egyik kulcsjátékosa, Utasi Gergő, és ez, valamint a bajaiak remek lepattanózása megpecsételte a mérkőzés kimenetelét. A Kosársulinak így sem kell csüggednie, hiszen szombaton jön a javítási lehetőség az Óbudai Kaszások vendégeként.

U16-os bajnokság, főtábla, 1. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–BasketBaja SE 56-70 (13-16, 3-12, 25-22, 15-20)

Kosársuli:  Fodor -, Kis 7, Bartusz 5, Soós 16, Utasi 2, Őze 1, Molnár -, Borus 6, Hegyes -, Papp 19, Ambrus – 

Bonifert Domonkos:Próbáltunk készülni a mérkőzésre, ez csak hellyel-közzel sikerült, ráadásul a mérkőzésen derült ki, hogy Utasi Gergő egy sajnálatos sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot. Ez nagyban befolyásolta a Csapat teljesítményét, mert Gergő fontos szerepet tölt be védekezésben és támadásban egyaránt. A statisztikát megvizsgálva azonnal kiderül, hogy miért buktuk el a mérkőzést a brutális magassági fölényben játszó Baja ellen. Mi 31 lepattanót szedtünk, míg az ellenfél 62-t. Ez a hatalmas, gyakorlatilag kompenzálhatatlan különbség meg is pecsételte a sorsunkat. De nem kell csüggedni, dolgozunk tovább és reménykedünk, hogy minél több mérkőzésen tudunk majd kiállni teljes, egészséges, motivált csapattal.”

A sereghajtó vendégeként folytatja a Kosársuli

A sereghajtó vendégeként folytatja a Kosársuli

Vasárnap este az NB I/B Zöld csoportjának 14. fordulójában játszik a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata a tabella utolsó helyén álló Eger otthonában lép pályára. A két együttes október 10-i meccsét remek kezdés után 79-73-ra a Kosársuli nyerte a Hódtói...

A Győrrel sem bírt a Kosársuli

A Győrrel sem bírt a Kosársuli

Péntek este az első hazai meccsét játszotta idén a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében, ám a vendégek szinte végig uralták a rájátszás szempontjából fontos találkozót és simán...

Következik az év első hazai bajnoki meccse a Kosársuli számára

Következik az év első hazai bajnoki meccse a Kosársuli számára

Péntek este ismét hazai környezetben, a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának ellenfele a Győr lesz az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában. Sem a vásárhelyiek, sem a győriek nem várják jó formában a meccset, hiszen...