Zajlik a felkészülés, hamarosan kezdi a szezont a Kosársuli, a szurkolók pólóvásárlással segíthetnek

Szerző: | szept 12, 2024

Lassan a végéhez érkezik a felkészülési időszak, és szeptember 27-én elrajtol a 2024/25-ös magyar bajnoki kosárlabdaszezon. A Vásárhelyi Kosársuli ezúttal is az NB I/B Zöld csoportjában fog szerepelni. A szurkolók most a szezonra készülő hivatalos pólók vásárlásával segíthetik a klubot.

Saša Vejinović irányításával az 5. helyen zárta az előző idényt a Kosársuli: az alapszakasz második felét fantasztikusan, zsinórban 12 sikerrel teljesítette a szenzációs vásárhelyi közönség által hajtott csapat, majd a rájátszás negyeddöntőjében örökké emlékezetes meccsen kapott ki hazai környezetben a Veszprémtől, és végül a párharcot is elveszítette. Ezt követően viszont újabb négyből négy győzelem következett, a Dunaharasztit, majd a Győrt is oda-vissza verte az együttes.

A bajnokság hazai meccseit a vásárhelyi Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg az egész idényben. A Kosársulit most a szurkolók is támogathatják, ha megveszik az idény limitált számban kapható, hivatalos Kosársuli pólóját, akkor a vásárlás mellett adományt is küldhetnek. Az adomány 1000, 3000 vagy akár 5000 forint is lehet. A pólókat a Kosársuli webshopban lehet megvásárolni.

A Kosársuli hetek óta készül az új bajnokságra, és nagyon várja a kezdést. Augusztus 31-én és szeptember 1-jén felkészülési tornán szerepelt a csapat, méghozzá a nagykőrösi Lucifer Kupán, ahonnan a bronzérmet sikerült elhozni.

A torna első meccse sokáig izgalmasan alakult, ám a harmadik negyedben a megerősített kerettel felálló Százhalombatta ellopta a show-t és végül 93-72-re nyert. A harmadik helyért a Békéscsaba volt az ellenfél, és végül hosszabbítás után 84-80-ra győztünk. Külön öröm, hogy a kupa legjobb játékosa és gólkirálya centerünk, Orgona Gergő lett.

Százhalombatta-Kosársuli 93-72 (27-29, 25-21, 26-11, 15-11)

Kosársuli: Bősz 8, Bálint 19, Bereczki -, Borbáth 10, Ocskó -, Utasi 5, Orgona 15, Kruzslicz 3, Knyur 2, Megyesi -, Balogh 10

Békéscsaba KK– Kosársuli 80-84 (15-20, 14-24, 17-18, 27-11, 7-11)

Kosársuli: Knyur 4, Bősz 10, Bálint 16, Bereczki -, Borbáth 16, Ocskó -, Utasi -, Orgona 20, Kruzslicz -, Megyesi 1, Balogh 17

Saša Vejinović: „Nagyon hasznos tornán vettünk részt Nagykőrösön, ezúton is köszönjük a meghívást! Számunkra a legfontosabb dolgok kiderültek, a fiatalszabályra gondolok, és úgy érzem, maximálisan helyt álltak a játékosok. Gratulálok Orgona Gergőnek a legjobb játékosnak és a legtöbb pontot dobó játékosnak járó kupa hazahozataláért!”

Emellett a bajnokság sorsolása is hivatalos lett. A 12 csapatos Zöld csoportot szeptember 28-án, szombaton 16 órakor a Dunaharaszti otthonában kezdi a Kosársuli, és az első hazai meccsünk időpontja is megvan: október 4-én, pénteken 18:30-tól a Győrt fogadjuk a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Íme, a szeptemberi és októberi program:

2024. szeptember 28. 16:00 (Dunaharaszti Sportcsarnok)

Dunaharaszti MTK – Vásárhelyi Kosársuli

2024. október 4. 18:30 (Hódtói Sportcsarnok)

Vásárhelyi Kosársuli – Agrofeed UNI Győr

2024. október 12. 18:00 (Veszprém, Vetési Albert Gimnázium)

Veszprém – Vásárhelyi Kosársuli

2024. október 18. 18:30 (Hódtói Sportcsarnok)

Vásárhelyi Kosársuli – Békéscsabai KK

2024. október 31. 19:30 (Pécs, PTE TTK Sportcsarnok)

PTE-PEAC – Vásárhelyi Kosársuli

A keretben történt változásokról a következő hetekben beszámolunk.

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két mérkőzést játszott az U12-es bajnokságban a Vásárhelyi Rókák együttese. Az ifjú kosarasok a Szolnoki Pelikánok ellen ugyan nem tudtak győzni, de a Piros Sasok ellen már egyértelmű siker arattak. Vásárhelyi Rókák - Szolnoki Pelikánok 39-67 (12-15, 6-17, 8-22,...

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Két vereséggel fejezte be a főtáblás rájátszást U16-os csapatunk. Utasi Gábor csapata így nem jutott be a legjobb 16 csapat közé, de idén így is óriási eredményt értek el. Újpest MT - Vásárhelyi Kosársuli 56-53Kosársuli: Borus 20/15, Soós 8, Papp 12, Ambrus 6/3, Kanka...

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Péntek este jött a Győr elleni, mindent eldöntő harmadik meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában. Saša Vejinović csapata megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a...