Országos Jamboree-n szerepeltek az U12-es Sólymok

Szerző: | jún 4, 2024

A múlt hétvégén rendezték Debrecenben az U12 Jamboret ahol a Vásárhelyi Sólymok csapata is részt vehetett. A három napos tornán összesen 16 csapat volt érdekelt.

A torna lebonyolítása úgy zajlott, hogy vegyes csapatokat alkottak az ide bejutott együttesek közül és a gyerekek így játszották le mérkőzéseket. Ez szerintem negyon tetszett a gyerekeknek, mert számukra  ismeretlen játékosokkal kellett egy csapatot alkotniuk és egy másik edző irányítása alatt játszaniuk.

Ez méltó lezárása volt a szezonnak, ahol remek teljesítményt nyújtottak egész évben a Sólymok.  És köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a tornán. Valamint köszönöm szépen a csapatomnak az egész éves kitartó munkát és remek hozzáállást az edzésekhez, mérkőzésekhez. 

Vereséggel zárta a szezont, a 10. helyen végzett a Kosársuli

Vereséggel zárta a szezont, a 10. helyen végzett a Kosársuli

Csütörtök este az Eger elleni hazai mérkőzéssel zárta a 2025/26-os szezont a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az egri találkozóhoz hasonlóan ezúttal is szoros csatát vívott, végül kikapott, így a 10. helyen zárta az NB I/B Zöld csoportot. Miután az első...

Szezont zárt a Kosársuli U14

Szezont zárt a Kosársuli U14

Három mérkőzéssel zárta az országos főtáblát a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata. A Sólymok egy győzelemmel és két vereséggel búcsúztak az idénytől. Eredmények: NKA Pécs/B – Vásárhelyi Kosársuli U14/A 64-74 (15-21, 19-13, 17-21, 13-19) Kosársuli: Bíró 28/9, Fejes...