Óriási siker: országos 15. lett a Kosársuli U14-es csapata

Szerző: | máj 21, 2024

A 15. helyen zárta az U14-es országos bajnokságot a Vásárhelyi Sólymok együttese. A Vásárhelyi Kosársuli korosztályos csapata hazai pályán zárta a szezont a Hódtói Sportcsarnokban megrendezett nyolccsapatos B-döntővel, ahol a Szombathely ellene diadalmaskodni tudtak.

Saša Vejinović tanítványai már azzal is óriási eredményt értek el, hogy bejutottak a legjobb 16 közé a bajnokságban, hiszen a jóval erősebb háttérrel működő akadémiai csapatok által dominált bajnokságban már a 32 közé kerülés sem volt kis bravúr. A B-döntőn elért 15. hely pedig önmagáért beszél, ha azt nézzük, hogy a végül 10. helyen záró Miskolc ellen az első negyedben vezettek a Sólymok, a Vasas Akadémia/B ellen pedig a győzelem sem tűnt elérhetetlennek.

A vásárhelyiek végül a Szombathelyi Sportiskola ellen tudtak legfelszabadultabban játszani. Akkor a 10-ből 7 hárompontost értékesítő Borus, valamint Soós és Papp vezérletével a második félidőben arattak biztos győzelmet. Ki kell emelni azt is, hogy a csapat mögött olyan szülői közösség áll, akik egész szezonban az együttes mögött álltak és hatodik emberként segítették a Sólymok munkáját.

Vásárhelyi Sólymok – MEAFC U14/A 49:78 (14:8, 7:27, 16:24, 12:19)
Sólymok: Soós Balázs 7, Őze Botond 5, Patkós Zénó 7, Hegyi Valér 3, Herczeg Alex, Papp Endre 10, Borus Zala 9, Török Bálint 1, Ambrus Attila 4, Skoda Zente, Forrai Félix, Kanka Dominik 3.

Vasas Akadémia /B-Vásárhelyi Sólymok 83:74 (23:25, 26:12, 20:16, 14:21)
Sólymok: Őze Botond 4, Soós Balázs 24, Hegyi Valér 3, Kanka Dominik, Herczeg Alex 6, Papp Endre 26, Borus Zala 5, Ambrus Attila 2, Patkós Zénó, Török Bálint 2, Skoda Zente 2, Kálló-Nagy Zsombor.

Szombathelyi Sportiskola U14 – Vásárhely Sólymok 53:74 (15-15, 21-21, 9-16, 8-22)
Sólymok: Őze Botond 4, Soós Balázs 16, Borus Zala 23/21, Kanka Dominik 2, Herczeg Alex, Papp Endre 14, Patkós Zénó 4, Hegyi Valér, Török Bálint 7, Ambrus Attila 4, Forrai Félix, Kálló-Nagy Zsombor.

Saša Vejinović: „Rendkívül büszkék lehetünk a srácokra! Hálás vagyok a szülőknek, akik mindvégig mindenben támogatták a csapatot! Köszönetet szeretnék mondani a Kosársuli elnökségének, amiért stabil hátteret biztosítottak a szerepléshez. Szabó Gábor erőnléti edzőnk tett róla, hogy a gyerekek bírják szusszal ezt az évet, illetve Czuprák Lászlónak és Bonifert Domonkosnak, akik napi szinten ügyeltek a technikai elemek korrigálására, és persze Utasi Gábornak a fáradhatatlan mentorálásáért. Ezért jó Vásárhelyen kosarazni, mert ezt az eredményt mindenki sajátjának érezheti, és egy nagy család részese lehet.”

A torna rendezését a Hódkertész Kft. támogatta.

MAGABIZTOS SIKERREL NYITOTT A KOSÁRSULI!

MAGABIZTOS SIKERREL NYITOTT A KOSÁRSULI!

Az első félidőben még izgulnia kellett a vásárhelyi nézőknek, a fordulást követően azonban kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban. A vásárhelyiek a következő két fordulóban idegenben játszanak. A...

Kecskeméten játszott az U14/A

Kecskeméten játszott az U14/A

Az előselejtezőben bezsebelt három győzelemmel indult útnak múlt hétvégén a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata. Czibere Zoltán legénysége nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Sopron és a Kecskemét együttese jóval nagyobb játékerőt képviselt, ám a Baja ellen közel...

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Pénteken véget ér a várakozás: megkezdi szereplését a 2026/27-es szezonban az NB I/B zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. Sasa Vejinovic együttese rögtön hazai pályán rajtol, szeptember 25-én 18:30-tól az újonc Budapesti Bikákat fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. Az...