Jön a szezon utolsó hazai meccse a Kosársulinak

Szerző: | máj 1, 2024

Május 3-án, pénteken utoljára lép pályára az NB I/B Zöld csoport 2023/24-es idényében a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az 5. helyért zajló párharcban a Győrt látja vendégül a Hódtói Sportcsarnokban.

A két együttes kiváló alapszakaszt zárt, hiszen a Kosársuli a 4., a Győr a 3. helyen végzett, ám a rájátszás negyeddöntőjében a vásárhelyieket a Veszprém, a győrieket a Sopron állította meg.

Ezt követően sikerült a javítás: a Kosársuli kettős győzelemmel lépett túl a Dunaharasztin, míg a Győr hiába kapott ki 89-73-ra a Nagykőrös vendégeként, a visszavágón erődemonstrációt tartott és 99-73-ra nyert.

A tét az 5. hely, a kuparendszerben zajló, kétmeccses párharc pedig a Hódtóiban kezdődik. Érdekesség, hogy a Győr az egyetlen csapat a bajnokságban, amelyiket nem győzött le ebben a szezonban a Kosársuli: a legelső fordulóban, szeptember 22-én 99-86-ra nyert a Lógár Bence által irányított gárda, míg január 5-én hosszabbítást követően 89-84-re győztek a győriek Vásárhelyen. Ez volt az a meccs, amit követően elkezdődött a Kosársuli 12 meccses győzelmi sorozata.

A MEFOB döntőjében is érdekelt Győr legponterősebb játékosa a rájátszásban Kámán Bálint, aki átlagosan 17 ponttal szórta meg az ellenfeleket. A Kosársuli célja lehet, hogy megállítsa az intenzív, sokszor a triplákra kihegyezett, gyors győri játékot, és minél jobb eredményt harcoljon ki a május 6-i, hétfői visszavágóra.

A Vásárhelyi Kosársuli-Győr mérkőzés május 3-án, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A belépés ingyenes. A Kosársuli pénzadományt gyűjt a bejáratnál, a gyűjtésből befolyó összeget pedig az egyesület csapatainak utazására fordítják. A mérkőzés megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két mérkőzést játszott az U12-es bajnokságban a Vásárhelyi Rókák együttese. Az ifjú kosarasok a Szolnoki Pelikánok ellen ugyan nem tudtak győzni, de a Piros Sasok ellen már egyértelmű siker arattak. Vásárhelyi Rókák - Szolnoki Pelikánok 39-67 (12-15, 6-17, 8-22,...

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Két vereséggel fejezte be a főtáblás rájátszást U16-os csapatunk. Utasi Gábor csapata így nem jutott be a legjobb 16 csapat közé, de idén így is óriási eredményt értek el. Újpest MT - Vásárhelyi Kosársuli 56-53Kosársuli: Borus 20/15, Soós 8, Papp 12, Ambrus 6/3, Kanka...

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Péntek este jött a Győr elleni, mindent eldöntő harmadik meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában. Saša Vejinović csapata megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a...