Megnyerte a Kosársuli U18 a Régiós Bajnokok Tornáját!

Szerző: | ápr 28, 2024

Mindkét mérkőzését magabiztosan nyerve hódította el a Régiós Bajnokok Tornájának kupáját a Vásárhelyi Kosársuli U18. A kék-sárgák az idei szezon talán legjobb produkciójával hódították el a győzelmet a Hódtói Sportcsarnokban, és lettek ezzel a második vonalnak számító bajnokság legjobbjai az országban.

Czibere Zoltán edző elégedett lehet tanítványaival, hiszen az Újpest és a Baja ellen is érett, taktikailag átgondolt kosárlabdát játszottak. Az újpestiek ellen az első negyed még hozott izgalmakat, ám a félidőre már látszott, hogy vásárhelyi győzelem születhet. A Baja elleni összecsapáson sem kellett izgulnia magukat a kék-sárgáknak, hiszen a Hódtói Sportcsarnokban rendezett torna döntője egyértelmű hazai sikert hozott. Mint ismert, a Kosársuli U18-asai csak hajszál híján maradtak le az évad elején a főtábláról, ezt követően viszont magabiztos teljesítménnyel lettek a legjobbak a regionális bajnokságokban szereplő csapatok közül.

Vásárhelyi Kosársuli – Újpest-MT/A 83-66 (26-19, 30-19, 16-15,11-13)
Kosársuli: Lehoczki A. 21, Kruzslicz 18/6, Wolf 15/15, Niksics 14/3, Nagy 10, Lehoczki L. 5, Tóth, Utasi G., Molnár, Kozma L., György.

Czibere Zoltán: Az Újpest elleni első félidő talán a legjobb teljesítmény volt tőlünk a szezonban. Támadásban extrán dobtunk kintről, és bentről is megvoltak a kosaraink. A második játékrészben már küszködtünk rendesen az ellenfél védekezés váltása ellen. Viszont védekezésben hoztuk az első félidei jó teljesítményt. Gyakorlatilag az első félidőben megszerzett előnyünket okosan tartva megnyertük a mérkőzést.

BasketBaja SE – Vásárhelyi KS 42-72 (11-21,10-23, 11-18,10-14)
Kosársuli: Nagy 19, Kruzslicz 15/3, Wolf 15/15, Lehoczki A. 9, Utasi G. 7, Lehoczki L. 7, Niksics 5/3, Tóth, Molnár, Kozma L., György

Czibere Zoltán: Ezt a mérkőzést is az extra első félidő döntötte el, ahol támadásunk megint nagyon rendben volt, de a védekezésünk is extra volt. Az ellenfél hiába volt nálunk jóval magasabb, most a lepattanókat is jobban szedtük, és végig kézben tartottuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, mert két nagyon jó csapatot sikerült felül múlnunk, legjobbkor nyújtottuk a legjobb teljesítményt az idényben! Emellett gratulálnom kell a csapatomnak a régiós bajnokok tornája győzelemhez is, és köszönöm az egész éves munkát a fiúknak!

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Péntek este jött a Győr elleni, mindent eldöntő harmadik meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában. Saša Vejinović csapata megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a...

Kikapott Győrben a Kosársuli, jön a mindent eldöntő meccs a párharcban

Kikapott Győrben a Kosársuli, jön a mindent eldöntő meccs a párharcban

Szerda este a Győr vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában. Saša Vejinović csapata győzelem esetén lezárhatta volna a párharcot, ám szoros meccsen kikapott, így jöhet a mindent eldöntő harmadik meccs. A két...

Három vereséggel folytatta a főtáblát az U14

Három vereséggel folytatta a főtáblát az U14

Három mérkőzéssel folytatta az országos főtáblát a Vásárhelyi Sólymok csapata. Czibere Zoltán együttese alulmaradt a jó erőkből álló ellenfelekkel szemben. Eredmények: Zsíros Akadémia/A - Vásárhelyi Kosársuli U14/A 89-71 (25-17, 28-9, 15-16, 21-29)Kosársuli: Bíró...