A Veszprémen keresztül vezet az út a négy közé

Szerző: | ápr 8, 2024

Április 11-én, csütörtökön 18:30-kor hazai pályán kezdi meg a szereplést a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának rájátszásában. A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen miután a 4. helyen zárták az alapszakaszt, az 5. helyezett Veszprémmel szemben kell megnyerniük a két győzelemig tartó párharcot.

Bálint Erikék bizakodóan vághatnak neki a küzdelemnek, hiszen huszáros hajrával, 12 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozattal jutottak be a playoffba. Január óta tartó veretlenségüket a csütörtöki rangadón is megőriznék. Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, hiszen néhány héttel ezelőtt egy igencsak nehéz meccsen tudtak győzni a veszprémiek ellen a Hódtói Sportcsarnokban.

A nyugat-magyarországi alakulat nem akármilyen erőkből áll, legutóbb idegenlégiósuk, Moore 37 pontot hintett a Vásárhelynek, de mellette Szabó, Madár és Popadic sem elhanyagolható tényező a keretben. A csütörtöki összecsapást követően szombaton látogat a Kosársuli a királynék városába, ahol akár a továbbjutás sorsa is eldőlhet. A harmadik meccset – amennyiben szükség lesz rá – jövő szerdán, április 17-én 18:30-kor játsszák ismét Hódmezővásárhelyen.

Egy biztos, az első meccs semmiképpen sem lesz sétagalopp, ezért is érdemes lesz kilátogatni a Hódtói Sportcsarnokba április 11-én 18:30-kor a Veszprém elleni derbire, ahova a belépés még mindig ingyenes. A bejáratnál a Kosársuli adományt gyűjt, a befolyó összeggel az egyesület csapatait lehet támogatni. A mérkőzés rendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Június 6-án a Hódtói Sportcentrumban rendezte meg hagyományos családi napját a Vásárhelyi Kosársuli. A rendezvényen játékosok, szülők, hozzátartozók, edzők, szakemberek és az egyesület vezetői együtt búcsúztatták a 2025–2026-os szezont. A nap remek hangulatban telt,...

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

A Szedeák U14-es B-csapata ellen zárta a szezont a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-alakulata. Bonifert Domonkos legénysége mindkét helyosztó mérkőzést magabiztosan hozta, így remek győzelmekkel fejezték be a 2025-26-os idényt. Vásárhelyi Kosársuli U14/B---Szedeák U14/B ...