Megkezdődött az U10-es bajnokság

Szerző: | márc 25, 2024

Március 12-én megkezdődött a vármegyei U10-es bajnokság a 2015 és 2014-ben születettek számára. Ebben a fordulóban három Kosársuli csapat szerepelt a vásárhelyi tornán. A Vásárhelyi Hódok, a Vásárhelyi Gekkók és a Vásárhelyi Oroszlánok mellett a Szentesi KK lépett pályára a megmérettetésen, ahol az eredménynél sokkal fontosabb volt, hogy a legkisebb kosarasok minél több élményt szerezzenek.

Kotormán Zsuzsanna edző, Vásárhelyi Hódok: A Vásárhelyi Hódok a Vásárhelyi Gekkók csapatával kezdtek. A fiatalabb korú csapatomban igencsak megilletődve kezdték a játékot, ezért elmaradtak attól, amit tudnak. Ellenfelünk gyorsabb volt, pontosabban dobtak, nagy előnyre tettek szert, és megnyerték a mérkőzést. Minden játékos a pályára került, így átélhette mindenki a játék örömét. A második mérkőzésünket a Vásárhelyi Oroszlánok ellen játszottuk. Itt két közel azonos erősségű csapat találkozott egymással. Az izgulós kezdés után már pontosabban dobtak a gyerekek, láttunk szép passzolásokat minek végén kosár is született. Itt is mindenki játszott és örömünkre a második mérkőzést megnyertük. A gyerekek nagyon élvezték a kosarazást!

Széphegyi Eszter edző, Vásárhelyi Gekkók: Az idei szezon első fordulóján vettünk részt. A csapatban többen már játszottak 1-2 fordulót, de a többségnek ez volt az első igazi rangadója! Első meccsünkön hatalmas lelkesedéssel játszottunk. A gyors és hatékony játékkal, szépen kivitelezett és bedobott helyzetekkel magabiztos győzelmet arattunk. Rövid pihenő után következett a második meccs. A mérkőzés első felében még sikeresen védekeztünk és támadásainkat pontosan fejeztük be, azonban a második részre elfogyott az erőnk. Sikeres labdaszerzéseinket nem tudtuk befejezni és ez az eredményen is meglátszott. Nem törtünk le! Védekezésben és a technikai hibák kijavításában még sokat kell dolgoznunk. A lelkesedés töretlen, a munka folytatódik és várjuk a következő fordulót!

Megyesi Dániel edző, Vásárhelyi Oroszlánok: Idei első mérkőzését játszotta a csapat. Észrevehető a hatalmas fejlődés, amin keresztül mentek a gyerekek a szezon kezdete óta. Voltak kiváló támadások és védekezések is, de sok munka áll még előttünk. Még egyszer gratulálok a csapat és az ellenfeleinknek is.

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Hétvégén a 7. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában. A tabella 3. helyén álló Vásárhelyi Kosársulira nehéz idegenbeli meccs vár, Saša Vejinović csapata a jelenleg 4. Dunaharaszti vendégeként lép pályára szombaton. A Kosársuli az eddigi öt bajnokijából négyet...

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel a Hódtói Sportcsarnokból. Utasi Gábor U16-os csapata a Budapesti Honvéd B-csapatát győzte le és továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 81-61Kosársuli: Hegyi 30/24, Papp 29/6, Kanka 3/3,...