Kemény meccs előtt a Kosársuli

Szerző: | márc 6, 2024

A férfi NB I legjobb formában lévő csapataként várja a Nagykőrös elleni szombati idegenbeli rangadót a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák jelenleg 8.  állnak a tabellán, úgy, hogy az előttük lévő három másik gárda is 12-10-es mérleggel várja a folytatást. 

A Hódmezővásárhely vezéregyénisége, Uros Rosic bizakodó a derbi előtt. Mint mondta, az előző három meccsen kicsit gyengébben teljesítettek, most viszont szeretnének visszatalálni a helyes útra. Kiemelte azt is, hogy hazai környezetben a nagykőrösiek ellen nem lesz könnyű dolguk. A lelkes közönség és a pálya viszonylag kis mérete mind riválisaik mellett szól, ám taktikus és higgadt kosárlabdával behúzhatják a győzelmet.

A Nagykőrös nem lesz kis falat szombaton, a 6. helyezett Pest vármegyeiek az előző fordulóban meglepetésre kikaptak a Pénzügyőr otthonában. Emellett az utolsó körökben minden győzelem számít, hiszen nem mindegy, hogy melyik együttes végez a rájátszást jelentő utolsó, 8. pozícióban és játszik a listavezető Székesfehérvár ellen a négy közé jutásért.

A Vásárhelyi Kosársuli a pénteki nemzeti ünnep miatt rendhagyó módon március 14-én, csütörtökön 18:30-kor játssza akövetkező hazai mérkőzését. Akkor a szintén közvetlen ellenfél Veszprém érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Hétvégén a 7. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában. A tabella 3. helyén álló Vásárhelyi Kosársulira nehéz idegenbeli meccs vár, Saša Vejinović csapata a jelenleg 4. Dunaharaszti vendégeként lép pályára szombaton. A Kosársuli az eddigi öt bajnokijából négyet...

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel a Hódtói Sportcsarnokból. Utasi Gábor U16-os csapata a Budapesti Honvéd B-csapatát győzte le és továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 81-61Kosársuli: Hegyi 30/24, Papp 29/6, Kanka 3/3,...