Megvan az első győzelem a női csapatunknál!

Szerző: | febr 26, 2024

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Felnőtt Női Bajnokságban rendezett harmadik meccsén a vásárhelyi lányok legyőzték a Cegléd csapatát. A két gárda nem volt egy súlycsoportban.

Végig a vásárhelyiek irányították a találkozót, ráadásul az első negyedben pontot sem engedtek ellenfelüknek. A Ceglédnek ezután sem volt ellenszere a csapat játékára, így továbbnőtt a különbség. A vendégek mindössze a harmadik negyedben érték el a 10 pontot.

Vásárhelyi Kosársuli – CEKK-Basket 97-19 (28-0, 25-6, 21-10, 23-3)
Pontszerzők: Kecskés 30, Tőkés 20, Fodor 13, Vili-Szabó 8, Sallai 7/3, Kenéz 6, Sztancsik 6, Bányai 5, Angyal 2

Horgos Péter: „Nagyon örülök a sikernek, már kijárt a lányoknak ez a győzelem. Végig koncentráltan játszottunk, sok labdaszerzéssel és lepattanóval. Mindenki hozzátette a részét a mérkőzésen, motiváltan lépett pályára bárkit is küldtem fel. Úgy érzem ez a siker még több erőt és lendületet ad a lányoknak, nagyobb sebességre fogunk kapcsolni. Köszönjük a Ceglédnek a mérkőzést és a közönségünknek a támogatást!”

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Hétvégén a 7. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában. A tabella 3. helyén álló Vásárhelyi Kosársulira nehéz idegenbeli meccs vár, Saša Vejinović csapata a jelenleg 4. Dunaharaszti vendégeként lép pályára szombaton. A Kosársuli az eddigi öt bajnokijából négyet...

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel a Hódtói Sportcsarnokból. Utasi Gábor U16-os csapata a Budapesti Honvéd B-csapatát győzte le és továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 81-61Kosársuli: Hegyi 30/24, Papp 29/6, Kanka 3/3,...