Fontos meccs előtt áll a Kosársuli

Szerző: | febr 21, 2024

Ragyogóan megy az elmúlt hetekben a Vásárhelyi Kosársulinak, a kék sárgák sorozatban hatszor tudtak nyerni az NB I B/Zöld csoportjában, így már a felsőházi rájátszást érő 8. helyen állnak a tabellán. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg a legjobb formában lévő csapatnak mondhatja magát a hódmezővásárhelyi alakulat. Pénteken 18:30-kor viszont újabb fontos ütközet vár rájuk a Hódtóiban, hiszen a 9. helyen álló Dunaharaszti MTK lesz az ellenfél. A derbi előtt Balogh Lászlóval, a Vásárhely játékosával beszélgettünk.

Mindenképpen győzelemre számít Balogh László, a Kosársuli fiatal tehetsége, aki kedden ünnepelte 21. születésnapját. A 77-es mezben pályára lépő kosaras elmondta, hogy a zsinórban megszerzett 6 győzelem ellenére most sem számítanak könnyű összecsapásra, hiszen a DMTK-nál sok rutinos és tehetséges, hajtós játékos van. Természetesen a győzelemre hajtanak majd, amit szeretnének közönségszórakoztató produkcióval begyűjteni.

Balogh beszélt arról, is, hogy a két új játékosuk – Uros Rosic és Orgona Gergő – érkezésével már a lehető legjobb helyen szeretnének bejutni a rájátszásba, és lehetőleg minden meccset megnyerni. „Tudjuk, mire vagyunk képesek, és amikor szívüket-lelküket kitesszük a pályára, akkor nincs ellenfelünk a bajnokságban” – emelte ki a kosaras, akinek egyéni célja a további fejlődés, amivel a Kosársuli és saját jövőjét alapozhatja meg. Emellett minden meccsen bemutatna egy vérbeli Balogh-zsákolást is.

A Vásárhelyi Kosársuli Dunaharaszti elleni meccsére a belépés ingyenes, ugyanakkor a Kosársuli pénzadományt gyűjt a bejáratnál. A gyűjtésből befolyó összeget az egyesület csapatainak utazására fordítják majd.

Megnyerte a rangadót, nagyon fontos győzelmet aratott a Kosársuli

Megnyerte a rangadót, nagyon fontos győzelmet aratott a Kosársuli

Péntek este a Békéscsabát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában. Saša Vejinović csapata kontrollálta és végül öt ponttal megnyerte a dél-alföldi rangadót, ami sokat érhet a felsőházi rájátszás szempontjából. A fordulót megelőzően...

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...