Jól helytállt a Kosársuli női csapata

Szerző: | febr 12, 2024

Újabb mérkőzést játszott a Vásárhelyi Kosársuli női csapata. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Bajnokságban játszó vásárhelyiek ezúttal a rendkívül jó erőkből álló Nagykőrös ellen léptek pályára. A mérkőzésre nagyon sok szurkoló látogatott ki, ami nagy lendületet adott a kék-sárgáknak.

Kecskéséknek nem volt könnyű dolguk: a vendégek már az első félidőben egyértelművé tették, hogy győzni jöttek Hódmezővásárhelyre. Kakulya és Danóczi vezetésével gyorsan magukhoz vették a kezdeményezést, és már az első félidőben eldöntötték a győzelem sorsát. A Vásárhely azonban nem adta fel és két sokkal szorosabb negyedet produkálva mutatta meg, hogy van még esély az előrelépésre.

A meccset követően a hódmezővásárhelyieket a Bandula Kisvendéglő látta vendégül egy vacsorára, melyet ezúton is köszönünk!

Vásárhelyi Kosársuli – Nagykőrösi Sólymok 53-87 (11-21, 10-23, 17-21, 15-22)
Kosársuli: Kecskés 16, Tőkés 10/3, Sallai 8/6, Bányai 8, Angyal 3, Oláh 2, Fodor 2, Kenéz 2, Sztancsik 2, Vili-Szabó -.

Horgos Péter: „Az első perctől kezdve kemény tempót mutattak a nagykőrösiek, amit nehezen tudtunk tartani. A lányok mégis az utolsó percig küzdöttek, ez meg is látszott, több alkalommal is át tudtuk venni a kezdeményezést. Sok munka vár még ránk, de biztató volt a mutatott játék. Gratulálok a Nagykőrösnek, de még inkább a lányoknak! És hálásan köszönjük a nagyszámú közönségnek, hogy ennyien kilátogattak és támogattak minket!”

Megnyerte a rangadót, nagyon fontos győzelmet aratott a Kosársuli

Megnyerte a rangadót, nagyon fontos győzelmet aratott a Kosársuli

Péntek este a Békéscsabát fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában. Saša Vejinović csapata kontrollálta és végül öt ponttal megnyerte a dél-alföldi rangadót, ami sokat érhet a felsőházi rájátszás szempontjából. A fordulót megelőzően...

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Rangadót játszik hazai pályán a Kosársuli

Péntek este ismét a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli: az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Békéscsabát fogadja Saša Vejinović csapata. Két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakaszából mindössze öt mérkőzés...

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Csoportelsőként zárt a Kosársuli U11

Február 21-én az országos U11-es bajnokság, azaz a Kenguru Kupa 5. fordulójában lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, így megnyerték a B csoportot. Eredmények: Vásárhelyi Tigrisek...