Ismét élcsapatot fogad a Kosársuli

Szerző: | febr 6, 2024

Összecsap az NB I/B Zöld csoportjának jelenleg két legjobb formában lévő együttese pénteken: a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli a 2. helyen álló Tiszaújvárost látja vendégül.

A két csapat emlékezetes meccseket játszott egymással a közelmúltban, elég csak az előző szezon rájátszásbeli párbajára gondolni. Abból végül a tiszaújvárosiak kerültek ki győztesen, mint ahogy a jelenlegi szezon őszi meccséből is – október végén nagyon simán, 97-40-re verték a Kosársulit hazai pályán.

Az viszont teljesen más helyzet volt a mostanihoz képest. A Kosársulit fűtheti a revans, és abszolút reálisan gondolkodhat a győzelemben, hiszen az előző négy meccset megnyerte, és a Hódtóiban előbb a Sopront, majd a listavezető Dávid Kornél Akadémiát is két vállra fektette. A remek formának köszönhetően közel került a csapat a felsőházi rájátszást érő helyekhez, ám nagyot lendítene a helyzeten egy újabb nagy siker.

A Tiszaújváros 18 fordulót követően a 2. pozíciót foglalja el a tabellán. 14-szer győztek és 4-szer kaptak ki, és ugyanúgy megnyerték a legutóbbi négy bajnokijukat, mint a Kosársuli – a két csapat ezzel a két legjobb formában lévő együttes a Zöld csoportban, sőt, az A-csoportot és a Piros csoportot is figyelembe véve mindössze az A-csoportot vezető Falcónak (15 győzelem zsinórban), a Piros csoportot vezető Újbuda MAFC-nak (13 győzelem zsinórban), valamint a Piros csoportban 8. helyen álló Nyíregyházának (5 győzelem zsinórban) van hosszabb veretlenségi sorozata.

Ez az egyik csapatnak folytatódik, a másiknak viszont megszakad. A Tiszaújváros az elmúlt egy hónapban Békéscsabáról és Győrből is győzelemmel távozott, az előző fordulóban pedig a Pénzügyőrt ütötte ki 87-59-re. Lekli József csapatának ereje az összeszokottságban rejlik, és nagyban épül például Kocsis Zalán játékára, aki az egész bajnokság egyik legjobb lepattanózójának számít a statisztikák alapján.

Ha a Kosársuli hozza az előző meccseken látott fegyelmet és jó dobóformát, ez pedig remek egyéni teljesítményekkel is társul, akkor újabb izgalmas és örömteli péntek estére van kilátás.

A Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújváros elleni mérkőzése 2023. február 9-én, pénteken 18:30-kor kezdődik. A meccset a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg. A belépés továbbra is díjtalan, de a bejáratnál kihelyezett adománygyűjtőbe pénzadományokat vár a Kosársuli. A bevételből az egyesület csapatainak utazását támogatják.

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott. A Kosársuli a keddi, Baja...

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...