Elindult a Kosársuli Junior Coaching Program

Szerző: | jan 24, 2024

Fejlesztőprogramot indított a Vásárhelyi Kosársuli az egyesületnél pallérozódó ifjú tehetségeknek. A most elindult Kosársuli Junior Coaching Programban hetente egy alkalommal egyéni képzéssel segítik a fejlődésüket, az edzéseket pedig az az országosan is ismert és elismert Bonifert Domonkos tartja, aki nemrégiben érkezett az egyesülethez Szegedről.

Szabó Attila, a Kosársuli elnöke elmondta, szeretnének minél többet nyújtani azoknak a fiataloknak, akik nem csak tehetségesek, de dolgozni is akarnak azért, hogy minél többet hozzanak ki sportpályafutásukból. További cél, hogy a legjobbak még az eddigieknél is jobb készségekkel jussanak el az NBI-es csapatukig, ahol igyekeznek minél több játéklehetőséget biztosítani nekik. A programba az U12-es korosztálytól az U18-asokig náluk kosarazó fiatalok közül összesen 11-en kerültek be, de a vezető kiemelte, hogy a program nyitott, így abba bejutni és abból kiesni is lehetséges, ezzel igyekeznek mindenkit motiválni, hogy minél elszántabban dolgozzon a foglalkozásokon. A szakmai stáb folyamatosan monitorozza a fejlődést a résztvevőknél, és figyeli a további érintett korosztályos csapatok játékosait, hogy ki kapjon meghívót a programba. Hozzátette, az egyesület minden nehézség ellenére megvalósítja ezt a programot, mert hisznek benne, hogy ez a fejlődés egyik kulcsa.

A programot vezető Bonifert Domonkos szerint nagyon fontos, hogy minél többet foglalkozzanak a program résztvevőivel, hiszen ebben a korban tudnak a legtöbbet fejlődni. Mint hangsúlyozta, válogatott szinten is látható, hogy az egyéni képzés és a fizikai képzés területén vannak teendők. Az ezeken a területeken lévő hiányosságokat viszont 16-18 évesen már nehéz pótolni, hiszen akkor az edzőknek a csapatépítésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Arról is beszélt, hogy a fentieket jó vették észre az egyesület vezetői, és bízik benne, hogy ez csak az első lépcsőfok a programban, hiszen jó lenne minél több foglalkozást tartani a gyerekeknek.

Bonifert elmondta azt is, hogy nagyon tetszik neki, ami a Kosársulinál zajlik, kicsit a 30 évvel ezelőtti Szedeákra emlékeztetni a hangulat, emellett a Kosársuli vezetése is nagyon dinamikus és ambiciózus, tele vannak tervekkel. Nagyon sok a gyerek az edzéseken és a meccseken, éppen ezért nagyon támogatandó dolognak tartja a kezdeményezést, és szeretné, ha az építkezésnek hamarosan látványos eredménye lenne. Úgy gondolja, hogy nagy hagyománya van Vásárhelyen a kosárlabdának, és reméli, hogy hamarosan újabb, Gémes Leventéhez, Góbi Richárdhoz és Borbáth Csabához hasonló kosarasok lépnek majd pályára kék-sárga színben.

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

A Vásárhelyi Kosársuli idén is fontosnak tartja, hogy a sport erejével segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Klubunk nagy örömmel jelenti be, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének kezdeményezésére csatlakozik a Baptista...

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

Magabiztosabb játék kell a folytatásban

56 pontos győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata a Szentes ellen. Bálint Erik edző azonban arra hívta fel a csapata figyelmét, hogy a folytatásban még ennél is magabiztosabb játékra lesz szükségük. Szentesi KK - Vásárhelyi...

Tanúlságos meccseken vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Tanúlságos meccseken vannak túl a Vásárhelyi Rókák

Újabb két meccset játszott a Kosársuli U12-es csapata, a Vásárhelyi Rókák együttese. A fiatalok a szegediekkel és a szolnokiakkal mérkőztek meg. SZEDEÁK U12 Oroszlánok - Vásárhelyi Rókák 67-41Ld: Móza 9, Vili 7, Kun 6, Tirla 4, Rajki 4, Kerekes 4, Szél 3, Paulik 2,...