A listavezetőt fogadja a Kosársuli

Szerző: | jan 23, 2024

Az előző héten az akkor második Sopron, most pénteken, január 26-án a tabella élén álló Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia látogat a Vásárhelyi Kosársulihoz. Az NB I/B Zöld csoportjában nem számíthatnak könnyű ütközetre a kék-sárgák, hiszen a székesfehérváriak eddig csak egyszer (!) botlottak a 16 forduló alatt.

A mérkőzés előtt Kelemen Balázst (27 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda) kérdeztük, aki remekelt a SMAFC elleni magabiztos győzelmet hozó ütközet során. A kék-sárgák 66-os számban játszó rutinos kosarasa elmondta, hogy mindenképpen győzni akarnak. Ehhez azonban az kell, hogy teljes egészében megvalósuljon az eltervezett taktikájuk, illetve a Sopron elleni remek dobóformához hasonlót produkáljanak. A fehérváriak ellen nem lesz azonban egyszerű dolguk, hiszen nagyon jó játékosok alkotják a gárdát, és nagyon magas a szerkezetük is, de azon lesznek hogy megszakítsák a szenzációs győzelmi sorozatukat – zárta a vásárhelyi játékos.

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia rendkívül jó játékosállománnyal rendelkezik, a legismertebb spílerük talán az a Szabó Zsolt, aki nemrégiben még az NB I A csoportban pattogtatott. Mellé számos tehetség zárkózott fel. Az ő megállításukban nagy szerepet játszhat majd a Kosáruli közönsége előtt múlt pénteken bemutatkozott Orgona Gergő és Uros Rosic, akik mindketten remek produkcióval rukkoltak elő a soproniak elleni összecsapáson.

A Vásárhelyi Kosársuli Dávid Kornél KA mérkőzése 2023. január 26-án, pénteken 18:30-kor kezdődik. A meccset a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg. A belépés továbbra is díjtalan, de a bejáratnál kihelyezett adománygyűjtőbe pénzadományokat vár a Kosársuli. A bevételből az egyesület csapatainak utazását támogatják.

MAGABIZTOS SIKERREL NYITOTT A KOSÁRSULI!

MAGABIZTOS SIKERREL NYITOTT A KOSÁRSULI!

Az első félidőben még izgulnia kellett a vásárhelyi nézőknek, a fordulást követően azonban kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban. A vásárhelyiek a következő két fordulóban idegenben játszanak. A...

Kecskeméten játszott az U14/A

Kecskeméten játszott az U14/A

Az előselejtezőben bezsebelt három győzelemmel indult útnak múlt hétvégén a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata. Czibere Zoltán legénysége nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Sopron és a Kecskemét együttese jóval nagyobb játékerőt képviselt, ám a Baja ellen közel...

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Pénteken véget ér a várakozás: megkezdi szereplését a 2026/27-es szezonban az NB I/B zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. Sasa Vejinovic együttese rögtön hazai pályán rajtol, szeptember 25-én 18:30-tól az újonc Budapesti Bikákat fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. Az...