Nagy kérdés a Kosársulinál: ki nyer pénteken?

Szerző: | jan 17, 2024

A bajnokság egyik legerősebb csapata a Sopron érkezik január 19-én pénteken a Hódtói Sportcsarnokba. A papírforma szerint a Győr-Moson-Sopron vármegyeieknek áll a zászló, hiszen jelenleg a második helyen állnak a tabellán, ám a megerősödött kék-sárgák nem fogják feltett kézzel várni ellenfelüket. 

Jó hangulatban készülnek Utasi Gábor tanítványai az ütközetre, hiszen legutóbb a Pénzügyőr otthonában győzni tudtak. Nagy erősítésnek számít Orgona Gergő, aki múlt héten csatlakozott a gárdához, és rögtön dupla-duplával mutatkozott be az. Múlt szombaton igazi csapatmunkának köszönhetően csikarták ki a győzelmet a fővárosban a vásárhelyiek, akkor Orgona mellett Balogh és Bősz vitte a prímet a jelenleg 11. hódmezővásárhelyi alakulatnál. 

Az imponáló, 11-4-es mutatóval rendelkező SMAFC 1860 Sopron rengeteg tehetséges játékossal rendelkezik, de közülük Schöll, Rátvay és Csátaljay gyártja leginkább a pontokat. Melléjük még többen felzárkózhatnak, éppen ezért kulcs kérdés lesz hogy mennyire sikerül megoldani a védekező feladatokat a Kosársulinál. A védekezés mellett azonban nagy szükség lenne a két rutinos játékos Kelemen és Bálint, valamint a fiatal Borbáth átlagon felüli játékára, akik ezzel nagyban hozzájárulhatnak egy esetleges győzelemhez.

A Vásárhelyi Kosársuli SMAFC 1860 Sopron KA mérkőzés 2023. január 19-én 18:30-kor kezdődik. A meccset a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg. A belépés továbbra is díjtalan, de a bejáratnál kihelyezett adománygyűjtőbe pénzadományokat vár a Kosársuli. A bevételből az egyesület csapatainak utazását támogatják. 

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Péntek este a Békéscsaba vendégeként folytatja az NB I/B Zöld csoportos bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első idegenbeli sikeréért hajt. Szűk másfél hetes pihenőt követően lép pályára ismét a Kosársuli, méghozzá ugyanazon a helyszínen,...

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

A Hódtói Sportcsarnokban folytatta a regionális bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai ezúttal is felülmúlták a Békést. Vásárhelyi Kosársuli - Békesi SZSK 76-61 (18-17, 23-13, 20-15, 15-16) Kosársuli: Becsei 19/9, Kocsis 15/9,...