Új támogatási forma a Kosársulinál: a Bodrogi Bau az első pártoló tag

Szerző: | dec 27, 2023

Új támogatási formát alakítottak ki a Vásárhelyi Kosársulinál. A mintegy 300 gyerekkel foglalkozó kosárlabda sportegyesületet az idei alapító okirat módosítását követően már pártoló tagnak is beléphetnek a vállalkozások. Elsőként a Bodrogi Bau Kft. lépett be az egyesületbe, ezzel is segítve a jelenleg nehéz anyagi körülmények között működő sportszervezetet.

A jelenlegi gazdasági válság az egyesületünket  is nehéz helyzetbe hozta, hiszen a város és környékének vállalkozásait sem hagyta érintetlenül ez a helyzet, így hozzánk is kevesebb támogatás futott be – mondta el Szabó Attila az egyesület elnöke. A Kosársuli az előző évekhez képest mindössze a támogatások töredékével indult neki a 2023-24-es szezonnak. A sportvezető elmondta, ez látszik az NBI-es csapat szereplésén is, sokszor már az együttes utaztatása is nagy kihívásnak bizonyul, de egy-egy hazai mérkőzés megrendezése is több százezer forintos tételt jelent. Ezeket pedig csak részben tudják társasági adó támogatásból fizetni, erre ugyanis a támogatási forma nem biztosít lehetőség.

Az idei idényben két cég állt az egyesület mellé: a Hódkertész Kft. és a Bodrogi Bau Kft. segíti őket. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a két cég a nehéz gazdasági környezet ellenére is mellettünk van, ám a biztonságos működéshez további segítségre van szükségünk. Bízunk benne, hogy többen fantáziát látnak bennünk és akár pártoló tagként belépnek egyesületünkbe, amellyel az egész utánpótlás nevelési programunkat és több száz fiatal sportolását és jövőjét segíthetik zárta mondandóját Szabó Attila, a Kosársuli vezetője.

Cégünk számára kiemelt cél, hogy Hódmezővásárhely kosárlabda sportját támogassa. Ezért is döntöttünk úgy, hogy elsőként lépünk be pártoló tagként az egyesületbe – hangsúlyozta ifj. Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. nevében. A Kosársuli korábbi játékosa bízik benne, hogy a cégcsoportjuk és a Hódkertész Kft. példáját követve hamarosan más vásárhelyi vállalatok is csatlakoznak a támogatási programhoz, amellyel tervezhető jövőt nyújthatnak a Kosársulinak mind az utánpótlás fejlesztési programhoz, mind pedig a felnőtt csapat NBI-es szerepléséhez.

A pártoló tagokat a Vásárhelyi Kosársuli honlapján teszik közzé. A csatlakozási lehetőség után érdeklődő vállalkozásokat arra kérik, hogy az oldalon található űrlapon keresztül jelentkezzenek, amelyet követően a Kosársuli felveszi velük a kapcsolatot. 

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Két U11-es csapatunk is pályára lépett a megyei U11-es bajnokságban. A Gekkók és az Oroszlánok együttese 2-2 mérkőzést játszott szegedi ellenfelei ellen. Vásárhelyi Gekkók – SZEDEÁK-Ságvári: 55 – 22 (19-8, 10-7, 10-4, 16-3)Gekkók pontszerzői: Kis-Molnár Erik 24, Pálfi...

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

A Kosársuli U12-es csapatai, a Bölények, a Hódok és a Mosómacik is pályára lépett nemrégiben az U12-es megyei bajnokságban. A fiatal kosarasok meccsein nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Vásárhelyi Bölények vegyes – Vásárhelyi Mosómacik...

5. helyen zárt a Kosársuli U19-es csapata

5. helyen zárt a Kosársuli U19-es csapata

Két győzelmet követően, az 5. helyen zárta az U19-es bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai a helyosztó párharcban a Szolnoki Kosárlabda Akadémia B-együttese ellen diadalmaskodott magabiztosan. Szolnoki KA U19/B - Vásárhelyi...