Adománygyűjtés a Kosársuli meccsén

Szerző: | dec 4, 2023

Most pénteken, december 8-án este 18:30-tól rendezik meg a Vásárhelyi Kosársuli Békéscsabai KK elleni rangadóját a Hódtói Sportcsarnokban. Ezúttal azonban nem csak a mérkőzés miatt lesz fontos ott lenni az eseményen, mivel adománygyűjtést szerveznek, mellyel a sportegyesület a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz jótékonysági akciójához csatlakozik pénzadománygyűjtéssel.

A Kosársulitól nem áll messze a segítségnyújtás, nemrégiben az Ukrajnában kitört háború kezdetekor rendezett adománygyűjtést. Akkor egy autónyi élelmiszer és ruha gyűlt össze, mely a Vöröskereszt segítségével jutott el a háborús területekre.

A mostani Szeretetdoboz akcióval a hódmezővásárhelyi és annak környékén élő rászoruló családokat, időseket támogatjuk. A befolyó pénzösszegből a Magyar Református Szeretetszolgálat élelmiszercsomagokat állít elő, melyeket segítőik juttatnak el a nehéz helyzetben élőknek. A Vásárhelyi Kosársuli arra kéri szurkolóit, hogy minél többen jöjjenek el és akár pár száz forinttal is támogassák az ügyet, hiszen minden forint számít! Az adományokat már 17:30-tól egészen a meccs végéig várják a bejáratnál elhelyezett adománygyűjtő urnába.

Élelmiszert is gyűjtenek a Tescóban
A Magyar Református Szeretetszolgálat december 8-án, pénteken 14-18 óra között és december 9-én, szombaton 8 és 14 óra között Tesco Hipermarket bejárati előterében is adománygyűjtést rendez. Ott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak.

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Hazai pályán rajtol a Kosársuli – pénteken kezdődik a bajnokság

Pénteken véget ér a várakozás: megkezdi szereplését a 2026/27-es szezonban az NB I/B zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. Sasa Vejinovic együttese rögtön hazai pályán rajtol, szeptember 25-én 18:30-tól az újonc Budapesti Bikákat fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. Az...

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül lépett tovább U14-es csapatunk

Veretlenül teljesítette az első selejtezőkört a Vásárhelyi Kosársuli U14/A csapata. Czibere Zoltán együttese mindhárom mérkőzését megnyerte, így a főtáblára jutásért játszhatnak, a hétvégén Kecskeméten folytatják a szereplést. Vásárhelyi Kosársuli U14/A – FTSI U14...

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Szurkolj velünk egész szezonban – és támogasd a Kosársulit!

Legyél ott a Vásárhelyi Kosársuli hazai mérkőzésein a 2026/27-es szezonban! A szezonbérlettel NB I/B Zöld csoportos csapatunk hazai bajnoki és kupamérkőzéseit is megtekintheted. A bérlet megvásárlásával nemcsak a lelátóról támogatod a csapatot, hanem közvetlenül...