A Veszprém vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli szerda este az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában. Utasi Gábor és Saša Vejinović együttesének az első félidő után még megvolt az esélye a győzelemre, ám a veszprémiek – köszönhetően két rutinos játékosuk fantasztikus produkciójának – végül nagyon simán nyertek.
A mérkőzést megelőzően a két csapat azonos mérleggel (4-6) állt a tabellán, egy hellyel a 9. Veszprém megelőzte a 10. Kosársulit. A vásárhelyiek zsinórban a második olyan együttessel találkoztak szűk egy héten belül, amely az előző szezonban még a Piros csoportban szerepelt, és a Nagykőrös elleni mérkőzéshez hasonlóan most is a harmadik negyed döntött – sajnos ezúttal sem a Kosársuli javára. Beharangozó cikkünkben azt írtuk, hogy a korábban Vásárhelyen évekig irányító Szabó Péter, valamint a szintén nagy rutinnal rendelkező, sok nagy párharcot megélő Madár András hatástalanítása kulcskérdés lesz, és ez végül abszolút igaz lett.
Jól kezdett a Kosársuli, Kelemen palánk alatti kosarai, valamint Bálint és Pinnyey kettese után a 3. perc végén 8-5-ös vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően átvette ugyan a vezetést a leginkább Szabó által mozgatott Veszprém, egészen az első negyed utolsó percéig úgy tűnt, nem alakul ki komolyabb különbség a két csapat között, ezáltal szoros lehet a meccs. 21-16-nál azonban előbb Varga süllyesztett el egy triplát, majd Ratiani talált be faulttal együtt, így 27-18-cal zárult a játékrész.
A második negyed elején tovább növelte az előnyét a Veszprém, köszönhetően annak is, hogy a negyed eleji triplapárbajból jobban jött ki (Varga és Madár ott, Kelemen itt). Nem sokkal később ismét Madár villant, majd Szabó hármasa duzzasztotta tizenötre a vásárhelyi hátrányt (41-26, 15. perc). Nem adta fel a Kosársuli, Kelemen kosarai a legjobbkor jöttek, a negyed közepi pontatlanabb periódusból pedig jobban sikerült kijönni – Bálint hozta vissza tízre a csapatot a 19. perc elején (45-35). A félidő vége is a Kosársulié volt, előbb Balogh dobott triplát, majd Pinnyey állította be a 48-40-es részeredményt a nagyszünetre.
A pihenő után aztán szinte ugyanaz történt a Kosársulival, mint a legutóbbi, Nagykőrös elleni bajnokin, jöttek a pontatlan dobások és elpuskázott támadások, a Veszprém pedig ezt kihasználva ismét növelni kezdte a különbséget. Utasi Gábor rögtön a harmadik negyed elején, a 22. percben időt kért, de az, amit ezt követően előhúztak a hazaiak, az gyakorlatilag védhetetlen volt: Madár kezdett elképesztő szintű triplagyártásba, és a 22. perctől a 29. percig hatból hat triplát (!) értékesített. Már az első kettő megbénította a Kosársulit, pláne úgy, hogy a veszprémiek edzőjének, a skót Alex Geddesnek sikerült szorítania együttese védőjátékán – igyekezett megtalálni a megfelelő rotációt Utasi Gábor, a szűk négyperces gólcsend véglegesen megpecsételte a csapat sorsát. A hazaiak előbb húsz, majd néhány eladott vásárhelyi labda után huszonöt pontra húztak el, a negyed 78-52-vel fejeződött be.
Innen már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a pontos végeredmény. A veszprémiektől Madár folytatta a döbbenetes sorozatát, az első három triplakísérletét bedobta, így zsinórban kilenc sikeres hárompontost szerzett – a 15. perc után a 35.-ben hibázott először. Mellette a remek egy-egyekkel, asszisztokkal és kiharcolt faultokkal jeleskedő Szabó is elemében volt, ez pedig azt eredményezte, hogy előbb átlépte a harmincat a hazai előny, majd a negyvenet is súrolta a 35. percben (94-56). Utasi Gábor kétszer is időt kért, a Kosársuli nem adta fel, és több jó támadással csökkenteni tudta picit a hátrányt. A végén Madár stílszerűen bedobta az utolsó hármasát, a 109-75-ös végeredményt pedig Bálint büntetői állították be.
A Veszprémből két játékos jutott kétszámjegyű pontig, de ez tökéletesen elegendőnek bizonyult: a dupla-duplázó Madár 46 pontot szórt (benne 13 triplával, mellé jött 10 lepattanó), míg Szabó 28 ponttal és 11 assziszttal zárt – ketten együtt 104 VAL-értéket produkáltak, ami a szezon egyik legkomolyabb teljesítménye az egész bajnokságot figyelembe véve. A Kosársuli legeredményesebbje a 23 pontos Bálint lett. A statisztikákat nézve egyetlen tényező jelentette a különbséget: a Veszprém a 36 triplakísérletéből 17-et, a Kosársuli a 36-ból 6-ot dobott be. Madár 13/18-as mutatója magáért beszél…
NB I/B Zöld csoport, 11. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub-Vásárhelyi Kosársuli 109-75 (27-18, 21-22, 30-12, 31-23)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium. Vezette: Hervay, Sentényi, Magyari
Veszprém: Szabó 28/3, Madár 46/39, Varga 9/9, Prodanovic 7, Takács 2
Cserék: Scheff -, Szeifert -, Ráskai 3, Ratiani 9, Birkás 5
Vezetőedző: Alex Geddes
Kosársuli: Borbáth 13, Balogh 16/3, Bálint 23/12, Kelemen 13/3, Pinnyey 8
Cserék: Bősz 2, Filak -, Kass -, Knyur –
Edzőpáros: Utasi Gábor, Saša Vejinović
Utasi Gábor: „Gratulálok a Veszprém csapatának, azon belül is főként Szabó Petinek és Madár Bandinak, mert amit ma műveltek velünk, az extra volt. Vannak ilyen napok, amikor az egyik játékosnak minden bemegy, hiába próbáltunk meg mindenféle védekezést. Ma ők ketten majdnem több pontot dobtak, mint nálunk az egész csapat. Ezért csak dicséret illeti őket. A csapatom küzdött az utolsó pillanatig, a játékosaimat is megilleti a dicséret, mert mindent megpróbáltak, hogy limitáljak őket, de ma ez egy lehetetlen küldetés volt, ennyire futotta az erőnkből. Javulnunk kell védekezésben és ezen is leszünk.”
Alex Geddes: „Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Jól támadtunk, jól alakítottuk ki a lehetőségeinket és remekül használtuk ki a helyzeteinket. Természetesen ki kell emelni két fenomenális egyéni teljesítményt, amelyet Madár Andrástól és Szabó Pétertől láthattunk, akik győzelemre vezették a csapatot. De azt is fontos elmondanom, hogy minden apróság, amit kértem a játékosoktól, azt megtették a találkozó nagy része során. Ennek is köszönhető volt a mai fantasztikus győzelem. Nagy gratuláció a srácoknak! Amit még elmondtam neki, hogy ilyenkor nemcsak örülni kell a sikernek, de emlékezni is kell arra, hogy mi minden kell egy ilyen győzelemhez. Ezt a teljesítményt kell tovább vinnünk a következő találkozóra, amelyet hívhatunk egy lokálderbinek, hiszen a székesfehérvári barátaink ellen fogjuk vívni.”
Az U20-asok 59-42-es félidő után visszajöttek a meccsbe, ám szoros végjátékot követően 104-97-re kikaptak, így visszacsúsztak a tabella negyedik helyére. A Veszprémből a 35 pontot szerző Végh 57-es VAL-értékig jutott, a Kosársuliból Bősz 22, Knyur 21, Filak 20 ponttal zárt.
Folytatás december 5-én, kedden a Piros csoportos Cegléd otthonában, a Hepp Kupa nyolcaddöntőjében.