Megkezdte a szezont a Kosársuli női csapata

Szerző: | nov 27, 2023

Megkezdte szereplését a Kosársuli felnőtt női csapata is a 2023/24-es szezonban. Az ellenfél a regnáló bajnok Nagykőrösi Sólymok csapata volt. A lányok nagy elánnal vetették magukat a mérkőzésbe és szebbnél szebb megmozdulásaiknak köszönhetően egypontos előnnyel zárták az első játékrészt.

Sajnos a második negyedben támadásban semmi sem sikerült, így a nagyszünetben már a vendég csapat vezetett 10 ponttal. A második félidő pontos másolata lett az elsőnek. Egy pont ide, 11 oda. Így alakult ki a 71-51-es végeredmény.

Vásárhelyi Kosársuli – Nagykőrösi Sólymok 51-71

Kosársuli: Fodor 11, Mónus-Sztancsik 10/6, Bányai 3, Tőkés 2,  Angyal 5/3

csere: Sallai 8, Kenéz 10, Lázár 2, Oláh

Utasi Gábor: Nagyon vártuk már az első meccset. Center poszton erősíteni tudtunk a nyáron és Fodor Fanni szépen be is illeszkedett a csapatba. Amíg bírtuk szuflával, partiban tudtunk lenni, sajnos állóképességben és triplában ma jobbak voltak a kőrösi lányok. Jó volt látni, hogy mindkét csapat élvezi a játékot.

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Idegenbeli rangadó vár a Kosársulira

Hétvégén a 7. forduló következik az NB I/B Zöld csoportjában. A tabella 3. helyén álló Vásárhelyi Kosársulira nehéz idegenbeli meccs vár, Saša Vejinović csapata a jelenleg 4. Dunaharaszti vendégeként lép pályára szombaton. A Kosársuli az eddigi öt bajnokijából négyet...

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel Vásárhelyről

Újabb akadémia távozott vereséggel a Hódtói Sportcsarnokból. Utasi Gábor U16-os csapata a Budapesti Honvéd B-csapatát győzte le és továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 81-61Kosársuli: Hegyi 30/24, Papp 29/6, Kanka 3/3,...