Új edzőpáros a Kosársuli felnőttcsapatánál

Szerző: | nov 21, 2023

Ragyogó formába lendült a Vásárhelyi Kosársuli az elmúlt hetekben. A kék-sárgák először a kupában verték meg a Békéscsabát, majd a Dunaharaszti ellen idegenben, legutóbb pedig az Eger ellen hazai pályán tudtak diadalmaskodni. A pénteki, Nagykőrös elleni mérkőzés előtt kiderült az is, hogy ki lesz az edző – sőt, edzőpáros – a váratlanul távozó Vuk Pavlovics után.

Az együttest az elmúlt hetekben ideiglenesen Utasi Gábor irányította, akinek a hirtelen változás után sikerült felráznia a csapatot, ráadásul legénységével sikerült győztesen zárnia a bajnokság végelszámolása szempontjából is kritikus utóbbi két összecsapást. Az egyesület vezetését annyira meggyőzte a teljesítménye, hogy felkérték, vállalja el a gárda irányítását, melyet elfogadott. A munkáját az a Saša Vejinović segíti másodedzőként, aki éveken keresztül NB I-es játékos volt a Kosársulinál, ahol azóta utánpótlásedzőként dolgozik. Mentalitása, személyisége és kommunikációs képességeinek kiaknázása kulcsfontosságú lehet a csapatban játszó saját nevelésű játékosok eredményes fejlődésének elősegítésében. Emellett mindkét szakember folytatja az utánpótlásgárdáknál zajló munkát is.

Az edzőpáros most pénteken, november 24-én debütál, a Nagykőrös elleni derbin. A Pest megyeiek ellen nem lesz könnyű dolguk Kelemenéknek. A nagykőrösiek ugyan csak egy hellyel előzik meg a nyolcadik helyen tanyázó Kosársulit, ám az előző évben még egy osztállyal feljebb pattogtattak, négy elvesztett meccsük pedig mind igencsak szoros volt, csak egy hajszálon múlt a sikerük.

A Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrös elleni meccsére 2023. november 24-én, pénteken 18:30-kor kerül sor a Hódtói Sportcsarnokban, ahol az U20-asok meccse 15:45-kor kezdődik. A találkozót a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg.

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két meccs, egy győzelem a Rókáknál

Két mérkőzést játszott az U12-es bajnokságban a Vásárhelyi Rókák együttese. Az ifjú kosarasok a Szolnoki Pelikánok ellen ugyan nem tudtak győzni, de a Piros Sasok ellen már egyértelmű siker arattak. Vásárhelyi Rókák - Szolnoki Pelikánok 39-67 (12-15, 6-17, 8-22,...

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Az ország 24 legjobb csapata között zárt a Kosársuli U16/A

Két vereséggel fejezte be a főtáblás rájátszást U16-os csapatunk. Utasi Gábor csapata így nem jutott be a legjobb 16 csapat közé, de idén így is óriási eredményt értek el. Újpest MT - Vásárhelyi Kosársuli 56-53Kosársuli: Borus 20/15, Soós 8, Papp 12, Ambrus 6/3, Kanka...

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Nem volt kérdés: simán nyert, a 9. helyért játszhat a Kosársuli

Péntek este jött a Győr elleni, mindent eldöntő harmadik meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában. Saša Vejinović csapata megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a...