Egy siker, egy vereség a Kosársuli U20-nál

Szerző: | nov 20, 2023

Két mérkőzést játszott az elmúlt hetekben a Vásárhelyi Kosársuli U20-as csapata. A fiatalok korábbi edzőjük, Vuk Pavlovics távozása után a – felnőttekhez hasonlóan, Utasi Gábor edzővel készültek a Dunaharaszti és az Eger elleni összecsapásra.

A DMTK ellen nem volt könnyű dolguk, hiszen ez az együttes talán a legerősebb az egész mezőnyben. A találkozón sajnos nem sok babér termett a kék-sárgáknak, ám a kialakult különbség jóval nagyobb volt mint a realitás. Az Eger ellen hazai pályán lépett pályára a Vásárhely, itt pedig könnyedén hozták a papírformát Bőszék, akik 30 pontos sikert könyvelhettek el.

Dunaharaszti MTK – Vásárhelyi Kosársuli 104 – 70
Kosársuli: Balogh 9/3, Karsai 5, Bősz 9/3, Knyur 6/6, Filak 2
csere: Kruzslicz 11/3, Ocskó 4, Bereczki 4, Surinya 12, Gedai 2, Lehoczki 6, Nánási

Utasi Gábor: A Darazsak a bajnokság talán legerősebb csapata, így idegenben nagyon nehéz őket legyőzni. Ehhez mindennek klappolni kell. Na nekünk nem klappolt. A védekezésünk csak közepes volt, a támadásaunk pedig még az se. De van ilyen, legközelebb bedobjuk. A srácokban benne van a jobb teljesítmény!

Vásárhelyi Kosársuli – Eszterházy SC 106-76
Kosársuli: Bősz 18/3, Megyesi 24, Knyur 17/9, Filak 13, Ocskó 6
csere: Lehoczki 15/3, Bereczki 6, Gedai 5/3, Nánási 2, Kruzslicz, Bácsi

Utasi Gábor: Nehézkesen indul a meccs, de a 2. negyedtől kontrollálni tudtuk a mérkőzést. A védekezésre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a csapatnak, ha sikeresek akarunk lenni.

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott. A Kosársuli a keddi, Baja...

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...