Szombaton a Pécs látogat a Kosársulihoz

Szerző: | nov 2, 2023

Rendhagyó módon szombaton 18:30-kor lesz a Vásárhelyi Kosársuli következő mérkőzése. A kék-sárgák az NKA Universitas Pécs II. együttesét fogadják a Hódtói Sportcsarnokban. A mérkőzésre ingyenesen lehet majd belépni, de az egyesület pénzadományokat gyűjt, a befolyó összegből a vásárhelyi utánpótláscsapatok utazását finanszíroznák.

Nincs könnyű helyzetben a Kosársuli, hiszen névadó szponzor híján igencsak nehéz körülmények között vágott neki a szezonnak, ráadásul eddig a sérülések és betegségek miatt sem voltak túl ideálisak a körülmények a jó szerepléshez. Mindez pedig azt eredményezte, hogy első hat mérkőzéséből mindössze kettőt tudott behúzni a csapat. Ahogy a pályán a játékosok küzdenek a nehéz anyagi helyzet miatt, úgy az egyesület vezetése sincs rózsás helyzetben, hiszen a kiadások finanszírozása egyre embert próbálóbb feladattá válik.

Ráadásul a mostani ellenfél sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a negyedik helyen tanyázó pécsi fiatalok érkeznek majd az alföldi városba. A találkozó előtt Bálint Erik, a Hódmezővásárhely egyik legrutinosabb játékosa osztotta meg várakozásait. A hármas mezben pattogtató kosaras nehéz meccsre számít, mint mondta, ellenfelük nagyon jó fizikumú és szerkezetű gárda. A magas játékosok hiányoznak a Kosársuli kispadjáról, emiatt a lepattanószerzés nagy kihívás lesz, ugyanakkor szerinte ez döntő lehet a derbin. Mint kiemelte, gyors, pörgős játékra törekednek majd, és ha emellé jó dobóforma, valamint hatékony védekezés társul, akkor a győzelem is meglehet szombaton.

A Vásárhelyi Kosársuli NKA Universitas Pécs II. NB I/B Zöld csoportos mérkőzést 2023. november 4-én, szombaton rendezik a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozót a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg.

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Június 6-án a Hódtói Sportcentrumban rendezte meg hagyományos családi napját a Vásárhelyi Kosársuli. A rendezvényen játékosok, szülők, hozzátartozók, edzők, szakemberek és az egyesület vezetői együtt búcsúztatták a 2025–2026-os szezont. A nap remek hangulatban telt,...

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

A Szedeák U14-es B-csapata ellen zárta a szezont a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-alakulata. Bonifert Domonkos legénysége mindkét helyosztó mérkőzést magabiztosan hozta, így remek győzelmekkel fejezték be a 2025-26-os idényt. Vásárhelyi Kosársuli U14/B---Szedeák U14/B ...

Győzelemmel zártak a Tigrisek

Győzelemmel zártak a Tigrisek

Két mérkőzéssel zárta a szezont a múlt héten a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai az U11-es bajnokság A-csoportjában a Mezőberény ellen ugyan 2 pontos vereséget szenvedtek, de a Lehel Kosársuli ellen magabiztos sikerrel fejezték be a 2025-26-os...