Győzelemmel kezdtek a Vásárhelyi Bikák

Szerző: | okt 24, 2023

Két mérkőzésen van túl a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B csapata, a Vásárhelyi Bikák/B együttese. Bálint Erik tanítványai a Szolnoki Kosárlabda Akadémia ellen 2 ponttal diadalmaskodtak, így sikerrel nyitották az idényt, ám a második meccsen nagyarányú vereséget szenvedtek a Kiskunfélegyháza első csapatától.

Vásárhelyi Bikák/B – Szolnoki KA/B 66-64
Bikák: Páska 14, Bihacsy 12, Forrai 11, Májer 9, Kálló-Nagy 8, Somogyi 4, Bánfi 2, Nagy 2, Móza 2, Szanda-Nagy 2

Bálint Erik: A mai mérkőzést egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, egyik pillanatban vezettünk 10 ponttal a következőben pedig 2 ponttal az ellenfelünk vezetett. Sok helyzetben higgadtabbnak kell lennünk, valamint a hibáinkat minimalizálnunk kell. De küzdésből és akarásból jelesre vizsgázott ma a csapat ennek köszönhető a győzelmünk.

Félegyházi TSI/A – Vásárhelyi Bikák/B 127-14
Bikák: Nagy 6, Májer 4, Páska 2, Cseh 1, Forrai 1,

Bálint Erik: A mai meccsen egy nagyon jó szerkezetű csapattal találkoztunk, valamint nagyon jól felkészített társaság volt védekezésben és támadásban is. Pozitívum, hogy a csapatom egy percig sem állt meg és küzdött amennyire csak tudott. Megyünk tovább, nagyon sok munka áll még előttünk.

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

100 pont fölé jutott, erődemonstrációt tartott a Kosársuli

Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott. A Kosársuli a keddi, Baja...

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Idegenbeli győzelemmel kezdett a főtáblán a Kosársuli U16

Utasi Gábor csapata Nyíregyházán kezdte meg az U16-os bajnokság főtábláját és rögtön értékes győzelemmel tért haza, hiszen 17-0-s kezdést követően végig vezetve kerekedett felül az ellenfélen. NYSC-NYKK–Vásárhelyi Kosársuli 75-81 Kosársuli: Herczeg 13/12, Hegyi 23/12,...

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

U11: szép csapatjátékkal kezdték a bajnokságot a Kobrák

Két meccsel kezdte az országos U11-es bajnokságot a Vásárhelyi Kobrák csapata. Saša Vejinović együttese Jászberényben lépett pályára a nyitófordulóban. Eredmények: Vásárhelyi Kobrák–Szedeák U11 Kistigrisek 79-36 (20-18, 19-18, 19-0, 21-1) Kobrák: Marton Ferenc 20/3,...