Fehérváron a Kosársuli

Szerző: | okt 12, 2023

Ismét nagy kihívással áll szemben a Vásárhelyi Kosársuli, hiszen pénteken az eddig veretlen Dávid Kornél KA otthonában lép pályára Székesfehérváron. A kék-sárgáknak igencsak sűrű az utazóprogramjuk, hiszen a vasárnapi soproni túra után kedden Tiszakécskén játszottak a Hepp Ferenc Emlékkupában, azt a találkozót győzelemmel zárták Bálinték.

A fehérváriak ellen azonban nem lesz könnyű dolga a Pavlovics-legénységnek, hiszen a Fejér megyeiek igencsak jó játékerőt képviselnek. Eddigi összes meccsükön sikerrel vették az akadályt: a Győr, a Pénzügyőr és a Paks ellen egyaránt örülhettek, ráadásul a három meccs közül kettőt idegenben húztak be. A kispadjuk pedig nemcsak a játékosok, hanem az edzőjük miatt is erősnek tűnik. Az a Braniszlav Dzunics a mesterük, aki hosszú NB I-es kosaras múltja mellett a trénerek között is letette a névjegyét, hiszen szakvezetői dicsőségfaláról nem hiányzik az NB I A-csoportos aranyérem és a kupagyőzelem sem.

A kihívás tehát adott, Balogh Lászlóéknak alaposan fel kell tűrniük az ingujjat, ha sikerrel akarják elhagyni a parkettet. A Győr és a Pénzügyőr ellen biztató jeleket láthatott a közönség, még úgy is, hogy tartalékosan léptek pályára a vásárhelyiek. Ahhoz azonban, hogy megszülessen az első idegenbeli bajnoki siker, nagy koncentrációra, összhangra és néhány bravúrteljesítményre lesz szükség Székesfehérváron.

A Kosársuli október 20-án, pénteken 18:30-kor játszik legközelebb hazai pályán, a Százhalombatta érkezik a Hódtói Sportcsarnokba. Azt a mérkőzést a Hódkertész Kft. támogatásával rendezzük majd meg.

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Hazai pályán kezdi az alsóházi rájátszást a Kosársuli

Pénteken elkezdi az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi, 9-12. helyért zajló rájátszását a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első párharcát a Győrrel vívja. A Kosársuli 7-15-ös mérleggel a 9., a Győr 4-18-assal az utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt....

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Gekkók és Oroszlánok a megyei U11-es bajnokságban

Két U11-es csapatunk is pályára lépett a megyei U11-es bajnokságban. A Gekkók és az Oroszlánok együttese 2-2 mérkőzést játszott szegedi ellenfelei ellen. Vásárhelyi Gekkók – SZEDEÁK-Ságvári: 55 – 22 (19-8, 10-7, 10-4, 16-3)Gekkók pontszerzői: Kis-Molnár Erik 24, Pálfi...

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

Három csapatunk szerepelt a megyei U12-es bajnokságban

A Kosársuli U12-es csapatai, a Bölények, a Hódok és a Mosómacik is pályára lépett nemrégiben az U12-es megyei bajnokságban. A fiatal kosarasok meccsein nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. Vásárhelyi Bölények vegyes – Vásárhelyi Mosómacik...