Az U11-esek is elkezdték a bajnokságot

Szerző: | okt 12, 2023

A Vásárhelyi Kosársuli három csapata is megkezdte az U11-es bajnokságot. A kék-sárga ifjú kosarasok rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek az első fordulóban, melyre edzőik a következő időszak felkészítését építhetik.

U11-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT

Szedeák Tigrisek-Vásárhelyi Farkaskölykök 54-30

Farkaskölykök: Patkós 7, Török 5, Kis 4, Kun-Szabó 3, Fődi 2, Paulik 2, Magna 2, Reményi 2, Hegedűs 1, Boták 1, Rákos 1, Marton

Patkós József: „Az első fordulót az A csoportban kezdtük Szegeden. Nehéz mérkőzésekre számítottunk, de teljes elszántsággal léptek pályára a gyerekek. A feldobást követően nagy lendülettel csapott össze a két együttes, ezen a szinten sok szép megoldás született. Egész fegyelmezett védekezéssel dolgoztak a csapatok, a különbség a helyzetek kihasználásán múlott, sajnos nagyon sok dobásunk kimaradt, a lepattanókat pedig nem sikerült begyűjteni. A csapatomat csak dicsérni tudom, láttam, hogy alkalmazzák az edzéseken tanultakat, mindenkinél látom az egyéni és csapatszintű fejlődést.”

Vásárhelyi Farkaskölykök-Karcagi Oroszlánok 16-74

Farkaskölykök: Rákos 5, Török 4, Paulik 3, Födi 2, Kis 2, Kun-Szabó -, Magna -, Reményi -, Hegedűs -, Boták -, Marton -, Patkós -.

Patkós József„A második meccs is a miénk volt, így kevesebb pihenő jutott, ami meg is látszott a teljesítményen. Az első meccs sokat kivett a csapatból, az ellenfél pedig frissen, lendületesen támadott és állva hagyott minket. Egy játékosukat nem tudtuk megállítani, így gyorsan megléptek. Utána kissé kapkodva játszottunk, ami rendre hibákat eredményezett és az eladott labdákból büntetett az ellenfél, alig hibáztak dobást, így a lepattanókért már nem is kellett harcolni. A támadásokban szép helyzeteket alakítottak ki a gyerekek, viszont a dobások ugyancsak pontatlanok voltak, így nem tudtunk zárkózni. Sokat tanulhattak a kis kosarasok a mai mérkőzésekből, külön elismerés, hogy nem adták fel, hanem küzdöttek az utolsó pillanatig! Gratulálok a csapatoknak, készülünk a folytatásra.”

U11-ES BAJNOKSÁG, D-CSOPORT

Vásárhelyi Bölények-Mezőberényi Leány KK 53-24
Bölények: Herczeg 18, Sebők-Dawa 15, Fejes 8, Nagy-Sztancsik 7, Pontone-Koczka 2, Szél 2, Rajki 1, Deák-, Orgovány-.

Megyesi Dániel„Az első mérkőzés volt az idei szezonban. Voltak kisebb hibák, de ennek ellenére jó ritmusú támadással és védekezéssel játszottunk egy jó mérkőzést, és nyerni is képes volt a csapat. Gratulálok az ellenfélnek és a gyerekeknek, kiváló mérkőzést játszottunk!”

Mezőberényi KK lány – Vásárhelyi Mosómedvék 34-46
Mosómedvék: Sas Zalán 28; Palócz Dávid 8, Szél István 5, Mihály Zsófia 3, Zsarkó Bence 1, Kerekes Dávid 1, Bartucz Panka -, Kiss Barnabás -, Kis Levente -, Lekrinszki Lilla -, Móza Domonkos -, Tatár Zsolt -, Zsigó Zsombor -.

Csókay Miklós„Az idény első mérkőzéseit nagyon izgatottan várta már mindenki. Két egyforma képességű csapat találkozóját a remek formát kifogó Sas Zalán a második negyedben eldöntötte. 25-0-ra nyertük ezt a játékrészt. A hátralévő időben sikerült tartani a megszerzett előnyt.”

Vásárhelyi Mosómedvék-Vásárhelyi Bölények 23-51
Bölények: Herczeg 15, Fejes 13, Sebők-Dawa 12, Nagy-Sztancsik 4, Szél 3, Pontone-Koczka 2, Orgovány 1, Rajki 1, Deák -.

Mosómedvék: Móza Domonkos 4, Sas Zalán 3, Mihály Zsófia 3, Zsarkó Bence 2, Zsigó Zsombor 2, Szél István 2, Tatár Zsolt 2, Lekrinszki Lilla 2, Bartucz Panka 2, Kerekes Dávid 1, Kis Levente -, Kiss Barnabás -.

Megyesi Dániel (Bölények): „Az előző mérkőzés hibáin próbáltunk javítani, ami hellyel-közzel sikerült is. A védekezésen van még mit csiszolni, jó ritmusú játékot játszottunk. Büszke vagyok a csapatra, jó úton haladunk. Gratulálok az ellenfélnek és a gyerekeknek, kiváló mérkőzésben volt részünk!”

Csókay Miklós (Mosómedvék): „A két csapat meghatározó tagjai jól ismerik egymást. Úgy érzem, hogy kis hittel álltak oda a gyerekek a mérkőzéshez. Itt is a második negyed volt a döntő, de most sajnos nem a mi javunkra. Nagyon sok eladott labda, lépéshiba és a pontatlan befejezések miatt az ellenfél lassan felőrölte a csapatot. Van még mit gyakorolni. Nagyon örülök, hogy szinte mindenkinek sikerült pontot szerezni.”

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Parádés utolsó negyed, győzött hazai pályán a Kosársuli!

Péntek este a Győr ellen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese három negyeden keresztül szoros meccset játszott a győriekkel, az utolsó tíz percben viszont ellenállhatatlanul...

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Péntek este a Győr ellen játssza első hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoport 2024/25-ös szezonjában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának nem lesz könnyű dolga, ha győzni szeretne. Az első fordulóban mind a Kosársuli, mind a Győr vereséget szenvedett, ám...

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Főtáblán a Kosársuli U16 is!

Múlt hétvégén a Kosársuli U14, most pedig az U16-os együttes ért el óriási sikert. Bonifert Domonkos legénysége a fővárosban két győzelmet zsebelt be úgy, hogy a harmadik derbin is épphogy csak elmaradt a siker. A kék-sárgák a pécsi kosárlabda akadémia és a Megyei...