Pénteken lesz a Kosársuli első hazai meccse

Szerző: | szept 26, 2023

A győri fellépést követően most pénteken, szeptember 29-én 18:30-kor lesz a Vásárhelyi Kosársuli első hazai meccse a bajnokságban. Az NB I/B Zöld csoportos bajnokság második fordulójában a fővárosi Pénzügyőr SE lesz az ellenfél.

A kék-sárgák Győrben vereséget szenvedve kezdték a szezont, de annak ellenére is voltak bíztató jelek, hogy az összecsapáson nem lépett pályára a 3×3-as magyar válogatott Kelemen Balázs, aki még mindig nem épült fel vakbélműtétjét követően, de az NB I-es rutinnal rendelkező Knyur Soma és Karsai Balázs sem állt a csapat rendelkezésére. A Kosársuli három negyeden át tartotta magát, küzdős és pörgős játékkal tört borsot az ellenfél orra alá.

Mostani ellenfelük, a Pénzügyőr SE szintén vereséggel indított, ők a Sopronnal szemben maradtak alul. A vásárhelyiek mindenképpen győzelemmel akarnak bemutatkozni. Ehhez azonban szükség lesz az első fordulóban remeklő Borbáth Balázs kimagasló teljesítményére (27/21 pont és 39 VAL), valamint Balogh László és Pinnyey Márton masszív produkciójára. Hozzájuk kell felzárkóznia Bálint Eriknek és Béres Nándornak. A kulcskérdés azonban a hatékony védekezés lehet, ami a Békéscsaba elleni főpróbán már jól működött. Ha összeáll a játék, és védekezésben is sikerül maradandót alkotni, akkor a hódmezővásárhelyiek sikerrel járhatnak.

A Vásárhelyi Kosársuli Pénzügyőr SE elleni találkozó szeptember 29-én 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban, a mérkőzést a Hódkertész Kft. támogatásával rendezik meg. Az összecsapásra a belépés ingyenes, de a bejáratnál kihelyezett urnába pénzadományokat vár a Kosársuli, a bevételből a csapataik utazását finanszírozzák majd.

Magabiztos U19 siker Békéscsabán

Magabiztos U19 siker Békéscsabán

Megkezdte szerepését a regionális bajnokságban a Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik együttese Békéscsabán aratott nagyarányú győzelmet. Békéscsabai KK/B - Vásárhelyi Kosársuli 61-94 (8-18, 16-23, 14-31, 23-22)Utasi 23, Kocsis 20, Bartusz 14, Becsei 14/3, Molnár 7,...

U21-es vereség Nagykőrösön

U21-es vereség Nagykőrösön

Nagykőrösön lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. A kék-sárgáknál több meghatározó játékos is sérüléssel küzd, emiatt sem volt könnyű helyzetben Saša Vejinović vezetőedző. Nagykőrösi Sólymok U21 - Vásárhely U21 82:69 (21:17, 26:11, 19:18, 16:23)...