Sajátnevelésű fiatalokra épít a Kosársuli

Szerző: | szept 6, 2023

Megkezdte a felkészülést az NB/I B Zöld csoportos bajnokságra a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgáknál eseménydús volt a nyár, ketten is távoztak a keretből, ugyanakkor egy nagy rutinnal rendelkező, korábban már a csapatnál játszó kosaras térhet vissza az alakulathoz.

Vuk Pavlovic csapata augusztus elején kezdte meg a felkészülést. Továbbra is cél, hogy a saját nevelésű játékosokra építve alakítsanak ki egy jól küzdő, a szurkolóknak is rokonszenvesen játszó gárdát – mondta Szabó Attila, az egyesület elnöke. A sportvezető a fontosabb változások között említette, hogy sok Hódmezővásárhelyen töltött év után a Varga testvérek – Zalán és Ákos – a Zöld csoportba frissen feljutó Békéscsaba csapatához igazoltak. Egyúttal megköszönte az eddigi játékukat, kiemelve, hogy az elmúlt évek jó szerepléséből oroszlánrészt vállaltak. Jó hír ugyanakkor, hogy az érkező oldalon Béres Nándor neve olvasható, aki hosszas sérülés után térhet vissza a Hódtói Sportcsarnokba. Személyében egy rendkívül intelligens, jó hozzáállású, igazi csapatjátékosnak számító sportoló érkezik. 

Szabó Attila kiemelte, hogy a fiatalok közül az előző szezonban már többször ragyogó teljesítményt nyújtó Borbáth Balázs mellett Balogh László is náluk vág neki az idénynek. Mellettük a csapat szívének számító Bálint Erikkel és a 3×3-as kosárlabdában válogatott Kelemen Balázzsal találkozhatnak majd a nézők a mérkőzéseken, csakúgy, mint a nagy szívvel játszó Pinnyeyvel és Kass-sal. Hozzájuk csatlakoznak azok a fiatalok, akik nagy elánnal vetették bele magukat a munkába, közülük többek már letették a névjegyüket az NB I-ben. Bősz, Karsai, Knyur és Megyesi neve már ismerős lehet a tudósításokból. Hozzájuk Kruzslicz Alex csatlakozhat, és még több más tehetséges helyi játékos is előreléphet a szezon folyamán. 

A Kosársuli vezetője szólt arról is, hogy támogatói fronton is történtek változások: az eddig névadószponzor Bodrogi Bau Kft. kisebb támogatóként továbbra is segíti a Kosársuli céljai elérését.

Mellettük a Hódkertész Kft. állt az egyesület mellé, a két cég együttes segítsége arra lehet elég, hogy Bálinték teljesíteni tudják a következő szezont. Ugyanakkor így sem lesz könnyű éve a vásárhelyi kosarasoknak, hiszen az idei, gazdaságilag kihívásokkal teli évben a jelenlegi büdzsét látva a céljuk a bennmaradás. Kiemelte ugyanakkor, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatnak más szponzorok bevonására, valamint továbbiak jelentkezését is várják.

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

Újabb meccseket játszottak a Kosársuli U11-esei

A Kosársuli U11-esei közül a Rókák és a Tigrisek is pályára léptek. Czibere Zoltán, valamint Patkós József tanítványai újabb hasznos mérkőzéseken vannak túl. Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 56-58 (9-12, 21-19,5-3,21-24) Rókák: Vili 17, Móza 14, Barta 10, Szél 6,...

Újabb sérülés a megtizedelt Kosársuli U16-nál

Újabb sérülés a megtizedelt Kosársuli U16-nál

A Dávid Kornél Akadémia otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata az országos főtáblán. Bonifert Domonkos sérülésektől és betegségektől megtizedelt csapata súlyos vereséget szenvedett, ráadásul a csapat kapitánya, Soós Balázs térdsérülést...

A 3. helyet szerezte meg a bajnokságban a Kosársuli U19

A 3. helyet szerezte meg a bajnokságban a Kosársuli U19

A régiós döntő 3. helyén végzett a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai a Nyíregyháza elleni elődöntőben négy ponttal maradtak alul, majd a bronzmeccsen az Egert kilenc ponttal győzték le. Nyíregyházi Sportcentrum U19 - Vásárhelyi Kosársuli...