Pénteken száll ringbe az 5. helyért a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

Szerző: | júl 3, 2023

Május 19-én, pénteken idegenben, a Dunaharaszti otthonában kezdődik meg az NB/I B Zöld csoportjának 5. helyéért zajló párharc a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulinak. Vuk Pavlovics legénysége bizakodóan várja az összecsapást, melynek visszavágóját rendhagyó módon jövő csütörtökön rendezik meg a Hódtói Sportcsarnokban.

Kuparendszerben játsszák majd le a párharcot, ami azt jelenti, hogy a két mérkőzés eredményeit összesítve az lesz az ötödik, aki jobb pontaránnyal áll. Nem lesz azonban könnyű feladata Borbáth Balázséknak, akik a szezon elején idegenben vereséget szenvedtek riválisaiktól. Hazai pályán azonban 18 pontos győzelmet arattak.

A kék-sárgák ki vannak szomjazva az idegenbeli sikerre, hiszen az utóbbi időszakban sok sérüléstől tizedelve tudtak csak útra kelni, így a legtöbbször nagy falatnak bizonyultak ellenfeleik. Most azonban, ha stabil védekezéssel, eredményes támadójátékkal és motivált szellemben mennek fel a parkettre, akkor győzelemmel zárhatják az ütközetet.

A visszavágót 2023. május 25-én csütörtökön 18:30 rendezik majd a Hódtói Sportcsarnokban. Ez lesz a 2022-23-as szezon utolsó mérkőzése, így otthonukban búcsúzhatnak a szurkolók a Kosársuli NB I-es csapatától.

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Közösen zártuk a szezont – családi napot tartottunk

Június 6-án a Hódtói Sportcentrumban rendezte meg hagyományos családi napját a Vásárhelyi Kosársuli. A rendezvényen játékosok, szülők, hozzátartozók, edzők, szakemberek és az egyesület vezetői együtt búcsúztatták a 2025–2026-os szezont. A nap remek hangulatban telt,...

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

A Szedeák U14-es B-csapata ellen zárta a szezont a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-alakulata. Bonifert Domonkos legénysége mindkét helyosztó mérkőzést magabiztosan hozta, így remek győzelmekkel fejezték be a 2025-26-os idényt. Vásárhelyi Kosársuli U14/B---Szedeák U14/B ...