Indul a rájátszás a Kosársulinak

Szerző: | júl 3, 2023

Negyedik helyen végzett és ezzel pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a Tiszaújváros ellen a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák szokatlan időpontban, április 12-én szerdán 18:30-kor kezdik meg szereplésüket a playoffban, a Hódtói Sportcsarnokban.

Igazán kiélezett összecsapásra számíthatnak a szurkolók, hiszen a Tiszaújváros közvetlenül a vásárhelyiek mögött, az ötödik helyen zárta a bajnokság alapszakaszát. Ráadásul a két gárda egymás elleni mutatója is igencsak azonos, hiszen mindkét csapat egyszer-egyszer tudott győzni a másik ellen, ráadásul hajszál híján ugyanannyi ponttal.

Jó jel, hogy a Hódmezővásárhely a legutóbbi találkozásukkor úgy tudta győztesen elhagyni a pályát, hogy semmi sem veszélyeztette a sikerüket. Kelemenék végig vezetve, 18 ponttal verték meg akkor Lekli József alakulatát. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy ahogy legutóbb, úgy most is egy igencsak fizikális mérkőzést láthat majd a vásárhelyi közönség. Könnyen megjósolható, hogy a tiszaújvárosiak nem adják majd könnyen magukat, hiszen a tét nem más, mint a továbbjutás a rájátszás három győzelemig tartó első köréből.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni meccse április 12-én 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Újabb akadémiai

Újabb akadémiai

Újabb akadémia távozott vereséggel a Hódtói Sportcsarnokból. Utasi Gábor U16-os csapata a Budapesti Honvéd B csapatát győzte le és továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 81-61Kosársuli: Hegyi 30/24, Papp 29/6, Kanka 3/3,...

Öt tehetséges Kosársuli-játékos is bekerült az MKOSZ programjába

Öt tehetséges Kosársuli-játékos is bekerült az MKOSZ programjába

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által szervezett általános és sportágspecifikus fizikai képességek felmérése programjában öt játékosunk került kiválasztásra, akik a Kecskeméti Kosárlabda Akadémián mutathatták meg, hogy milyen kondicionális állapotban...