Budapesten folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Szerző: | júl 3, 2023

Elkezdi az 5-8. helyért zajló rájátszást a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli: Vuk Pavlovic együttese május 5-én, pénteken 19 órától a Pénzügyőr otthonában lép pályára az első kör első meccsén. 

Miután a Kosársuli az alapszakasz negyedik helyezettjeként a Tiszaújváros, a Pénzügyőr az alapszakasz nyolcadikjaként a Budafok ellen maradt alul a negyeddöntős párharcban, a két csapat egy ágra került az 5-8. helyért zajló folytatásban – az 5. helyért értelemszerűen az itteni győztes játszhat a másik ág (Győr-Dunaharaszti) győztesével, míg a vesztesek a 7. helyért küzdhetnek tovább. A mostani párharc kuparendszerben zajlik, azaz összesen két meccset rendeznek és ez alapján dőlnek el a dolgok: a május 5-i, budapesti kezdés után május 12-én, pénteken jön a visszavágó a Hódtói Sportcsarnokban. 

A Pénzügyőr nem tudta megszorítani a bajnokság nagy esélyesét, a Budafokot a negyeddöntőben, hiszen 3-0-s összesítéssel estek ki. A Tiszaújváros ellen nagy meccseket játszó Kosársuli az alapszakaszban kettőből kétszer győzte le a fővárosiakat (októberben 76-62 a Hódtóiban, februárban 77-65 Budapesten), így ezúttal is esélyesnek számít. 


A mérkőzés május 5-én, pénteken 19 órakor kezdődik a budapesti CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnokban.

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Sima győzelmet aratott a Kosársuli a fővárosban

Péntek este a TFSE otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Saša Vejinović csapata a meccs minden negyedét megnyerte, így sima győzelmet aratott és megszerezte a második sikerét a bajnokságban. A két együttes...

A fővárosban lép pályára a Kosársuli

A fővárosban lép pályára a Kosársuli

Péntek este újabb idegenbeli erőpróba vár a Vásárhelyi Kosársulira: Saša Vejinović csapata a TFSE otthonában lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Az első két kört követően ugyanolyan mérleggel áll a két csapat a bajnokságban: a Kosársuli hazai...