Rólunk
Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk kitűzött cél – mely szerint minél több sajátnevelésű fiatallal szerepeljünk az NBI-ben – egyre elérhetőbb közelségbe került. Az idei szezonban már a csapat tagjainak több mint fele fiatal vásárhelyiből áll. Emellett a női vonalon is elindult a fejlődés: történetünk során először női felnőtt csapatunk van, és utánpótlás együtteseink is vannak a női szakágban. Jelenleg több mint 300 játékosunk szerepel 18 csapatunkban. Az NBI-es együttes mérkőzéseit alkalmanként átlagosan több mint 300-an látogatják.
HÍREINK
Végig hátrányban volt, kikapott idei utolsó meccsén a Kosársuli
Péntek este hazai pályán, a Budafok ellen zárta a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata. Saša Vejinović együttese az NB I/B Zöld csoportjának 11. fordulójában nem tudta meglepni az esélyesebb fővárosiakat, így vereséggel zárta az alapszakasz első felét. A...
Erős csapat ellen, hazai pályán zárja az évet a Kosársuli
Péntek este jön az utolsó meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára 2025-ben: a tabellán 2. helyen álló Budafok látogat a Hódtói Sportcsarnokban. A bajnokság feléhez, a 11. fordulóhoz érkezett az NB I/B Zöld csoportja. A Kosársuli tíz mérkőzést követően három győzelemmel...
Újabb győzelmek a Kosársuli U19-nél
Újabb meccseken van túl a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Wolfék a Békéscsaba ellen nagyon magabiztosan győztek, a Félegyháza otthonában viszont a szezon eddigi legszorosabb meccsén tudtak diadalmaskodni. Félegyházi TSI - Vásárhelyi Kosársuli 69-71 (18-11, 11-25,...
Két meccs, egy győzelem a Tigriseknél
Újabb két mérkőzésen vannak túl a Vásárhelyi Tigrisek. Patkós József tanítványai Mezőberénybe utaztak, ahol majdnem mindkét meccsüket meg tudták nyerni a bajnokság B-csoportjában. Tószegi Tigrisek- Vásárhelyi Tigrisek 40-66Vásárhelyi Tigrisek: Kun 27, Pálfi 9,...
Visszajött a meccsbe a listavezető ellen, mégis kikapott a Kosársuli
Péntek este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában. Saša Vejinović csapata a gyenge első félidő után a harmadik negyedben visszajött a furcsán alakuló meccsbe, mégis vereséget szenvedett. Felemás...
Összecsaptak U11-es csapataink
Összecsapott két U11-es együttesünk, a Vásárhelyi Gekkók és a Vásárhelyi Oroszlánok csapata. A két gárda első hivatalos mérkőzésén szerezett tapasztalatokat, és indult el a fejlődés útján. Vásárhelyi Gekkók fiú – Vásárhelyi Oroszlánok vegyes: 62 – 32 (13-8, 18-16,...








