Rólunk
Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk kitűzött cél – mely szerint minél több sajátnevelésű fiatallal szerepeljünk az NBI-ben – egyre elérhetőbb közelségbe került. Az idei szezonban már a csapat tagjainak több mint fele fiatal vásárhelyiből áll. Emellett a női vonalon is elindult a fejlődés: történetünk során először női felnőtt csapatunk van, és utánpótlás együtteseink is vannak a női szakágban. Jelenleg több mint 300 játékosunk szerepel 18 csapatunkban. Az NBI-es együttes mérkőzéseit alkalmanként átlagosan több mint 300-an látogatják.
HÍREINK
A fővárosban lép pályára a Kosársuli
Péntek este újabb idegenbeli erőpróba vár a Vásárhelyi Kosársulira: Saša Vejinović csapata a TFSE otthonában lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában. Az első két kört követően ugyanolyan mérleggel áll a két csapat a bajnokságban: a Kosársuli hazai...
Egy siker és egy vereség az Kosársuli U21 mérlege
Két fordulón van túl a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata az NBI-es bajnokságban. Saša Vejinović együttese felemásan kezdte a szezont: a Budapesti Bikák ellen hosszabbításban győzni tudtak, ám a Nagykőrös kibabrált velük. Vásárhely U21-Budapesti Bikák U21 72:68...
Beragadt az első negyedben, kikapott Nagykőrösön a Kosársuli
A Vásárhelyi Kosársuli vasárnap a Nagykőrös vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának 2. fordulójában. A meccs már az első negyedben eldőlt – hiába kapaszkodott Saša Vejinović csapata, a kezdeti hátrányt nem tudta visszahozni a lefújásig. Izgalmas...
Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli
A Budapesti Bikák elleni, győzelemmel zárult hazai szezonrajtot követően idegenben folytatja az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata vasárnap a Nagykőrös vendégeként lép pályára. Izgalmas meccsre van kilátás, hiszen mindkét csapat...
A főtáblán folytathatja a Kosársuli U16
Lejátszotta a selejtezőt a Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata, melyet követően a főtáblán folytathatja a szereplését. Utasi Gábor együttese két győzelemmel és egy vereséggel zárta az F-csoportot a Hódtói Sportcsarnokban. Eredmények: Vásárhelyi Kosársuli - Szedeák...
Szegeden kezdte a szezont a Kosársuli U12
Az A-csoportban kezdte a bajnokságot a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József tanítványai a nyitófordulóban Szegeden léptek pályára, ahonnan két vereséggel távoztak. Gyermek kupa, 1. forduló, A csoport, Szeged: Vásárhelyi Tigrisek – Szolnoki Sasok 76-38Tigrisek:...








