A bajnokság egyik legjobb csapata ellen kezdi 2025-öt a Kosársuli

Szerző: | jan 14, 2025

2025-tel együtt az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának második fele is elkezdődik. A 12. fordulóból egy héttel elhalasztott mérkőzésen a Dunaharasztit fogadja a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban.

A Kosársuli a „félidőben” 4-7-es mérleggel a 9. helyen áll a tabellán. A legjobbkor jött a téli szünet, hiszen karácsony előtt zsinórban háromszor kapott Saša Vejinović csapata: a Tiszaújvárostól és a Nagykőröstől idegenben, az Egertől hazai pályán jött a vereség.

Utóbbi elég fájdalmasan alakult, de itt a lehetőség a javításra. Nem lesz egyszerű menet, hiszen a bajnokság egyik élcsapata, a Dunaharaszti látogat Vásárhelyre – a mérkőzést eredetileg január 10-én rendezték volna, ám a betegségektől sújtott vendégek kérésére egy héttel elhalasztotta a két csapat a kezdést.

A DMTK az 1. fordulóban 88-58-ra győzött a Kosársuli ellen, majd ezt követően nyolcszor győzött és mindössze kétszer (a Tiszaújváros és a Veszprém ellen) kapott ki. Ughy Albert együttese ezzel a 4. helyen áll, ugyanolyan mérleggel, mint az előtte lévő Tiszaújváros, Százhalombatta, Veszprém hármas. Az utolsó decemberi fordulóban a Győr vendégeként remek utolsó negyeddel nyertek 89-77-re.

Tavalyról csak jó emlékei vannak a DMTK elleni hazai meccsekről a Kosársulinak, hiszen az alapszakaszban 72-59-re, majd a szezon utolsó meccsén, a rájátszásban 95-69-re sikerült győzni. Hasonló eredménnyel most is kiegyeznénk.

A Vásárhelyi Kosársuli–Dunaharaszti MTK mérkőzés január 17-én, pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. Előtte, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak. A mérkőzés rendezését a Bodrogi Bau Kft. támogatja.

Szezont zárt a Kosársuli U14

Szezont zárt a Kosársuli U14

Három mérkőzéssel zárta az országos főtáblát a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata. A Sólymok egy győzelemmel és két vereséggel búcsúztak az idénytől. Eredmények: NKA Pécs/B – Vásárhelyi Kosársuli U14/A 64-74 (15-21, 19-13, 17-21, 13-19) Kosársuli: Bíró 28/9, Fejes...

Szoros győzelem hazai pályán, egy sikerre a 9. helytől a Kosársuli

Szoros győzelem hazai pályán, egy sikerre a 9. helytől a Kosársuli

Csütörtök este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata végig vezetett a mérkőzésen, amit szoros csatában meg is tudott nyerni, így egyetlen sikerre került attól, hogy szépen zárja a szezont....

Hazai pályán kezdi a 9. helyért zajló párharcot a Kosársuli

Hazai pályán kezdi a 9. helyért zajló párharcot a Kosársuli

Csütörtök este elkezdi a 9. helyért zajló párharcot az NB I/B Zöld csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović együttese az első meccsen a Hódtói Sportcsarnokban fogadja az Egert. A Kosársuli a Győr, az Eger a PTE-PEAC ellen nyert a 9-12. helyért zajló...