Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Szerző: | nov 13, 2024

Péntek este a Sopron vendégeként lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulójában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatára nem vár könnyű feladat, de a Százhalombatta ellen mutatott játékkal ismét összejöhet a győzelem.

Az előző forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Kosársuli, hiszen parádés játékkal verte az addig hibátlanul listavezető Százhalombattát a Hódtói Sportcsarnokban. Ha ez a lendület és forma kitart, pénteken is a vásárhelyi csapat lesz az esélyes, ám ehhez a soproniaknak is lesz egy-két szavuk.

A SMAFC jelenleg a Kosársuli mögött kettővel, a 8. helyen áll a tabellán. Az eddigi hat bajnokijukból kettőt nyertek meg és négyet veszítettek el, a PTE-PEAC és az Eger is vereséggel távozott a Krasznai Ferenc Sportcsarnokból. Farkas Dávid csapatának játékát folyamatosan befolyásolja, hogy épp ki áll a rendelkezésére, hiszen több játékos a Sopron A-csoportos keretének is tagja. Kiemelten figyelni kell a Rátvay testvérekre, akik meghatározták az utóbbi meccseken a csapat szereplését.

A soproniak az előző héten 105-70-re kikaptak Tiszaújvárosban, úgyhogy hazai pályán dupla motivációval várhatják a javítási lehetőséget.

A SMAFC–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés november 15-én, pénteken 19 órakor kezdődik. Előtte, 16:15-től az U21-esek is összecsapnak.

A következő hazai mérkőzésre november 29-én kerül sor, akkor a Budafok érkezik a Hódtói Sportcsarnokba. A meccs megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja.

Fantasztikus hangulatú meccsen győzte le az Újpestet a Kosársuli U16

Fantasztikus hangulatú meccsen győzte le az Újpestet a Kosársuli U16

A Hódtói Sportcsarnokban fogadta a Vásárhelyi Kosársuli kadettcsapata az Újpest Megyeri Tigriseket. Utasi Gábor tanítványai végig vezetve, egy inkább küzdelmes, mint szép meccsen hozták a kötelezőt.  Vásárhelyi Kosársuli - Újpest MT 79-70 Kosársuli: Papp 19/3, Soós...

Remek teljesítménnyel maradtak bent az A-csoportban a Rókák

Remek teljesítménnyel maradtak bent az A-csoportban a Rókák

Két mérkőzéssel folytatta az U12-es bajnokságot a Vásárhelyi Rókák csapata. Czibere Zoltán tanítványai a Lehel Kosársuli és a Szolnoki Pelikánok ellen léptek pályára. Eredmények: Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 38-65 (10-13, 13-16, 7-14, 8-22) Rókák: Tirla 17, Móza...

SPORT ÉLETPÁLYA NAPOT TARTOTTAK VÁSÁRHELYEN

SPORT ÉLETPÁLYA NAPOT TARTOTTAK VÁSÁRHELYEN

A sport utáni karrierút megtervezésének fontosságáról tartottak rendezvényt 2025. november 9-én vasárnap Hódmezővásárhelyen. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Egyesület és a Szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárslabda Klub CB Basket III elnevezésű projektjében megvalósult...