Jön az első hazai bajnoki a Kosársulinak

Szerző: | okt 3, 2024

Péntek este a Győr ellen játssza első hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoport 2024/25-ös szezonjában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapatának nem lesz könnyű dolga, ha győzni szeretne.

Az első fordulóban mind a Kosársuli, mind a Győr vereséget szenvedett, ám a mérkőzések teljesen máshogy alakultak. A vásárhelyiek az első negyedben még jól tartották magukat a Dunaharaszti vendégeként, ám ezt követően a hazaiak elléptek és végül 30 ponttal, 88-58-ra nyertek. A győriek ezzel szemben 14 pontos előnyben voltak odahaza a Nagykőrös ellen, a nagykőrösiek viszont innen visszazárkóztak és végül kiélezett, egylabdás meccsen 80-78-ra győztek.

Lógár Bence csapata nagyrészt együtt maradt az előző szezonhoz képest, így jól ismerhetjük őket, hiszen a Kosársuli az 5. helyért zajló párharcot épp a Győr ellen nyerte meg. Májusban előbb hazai pályán 94-71-re sikerült győzni, majd Győrből is sikerrel távozott a csapat (83-88), így jó érzésekkel zárta a szezont.

A győrieknél ezúttal is meghatározó a Kámán testvérpár, mellettük Bakon és Horváth is tíz pont fölött zárt a Nagykőrös ellen.

A Kosársuli játékában fontos lesz, hogy sikerül-e csökkenteni az eladott labdák számán, hiszen a DMTK ellen majd’ kétszer annyi hibát vétett ebben a mutatóban a csapat, mint az ellenfél.

A fiatal, saját nevelésű játékosokra építő keret elszántan készül az első hazai meccsre, és a srácok remélik, hogy a szurkolók segítségével sikerül kiharcolni a győzelmet péntek este.

Az első hazai mérkőzésen, október 4-én, pénteken 18:30-tól a Győrt fogadjuk a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó megrendezését a Hódkertész Kft. támogatja, a belépés továbbra is ingyenes. A mérkőzés előtt, 15:30-tól az U21-esek is összecsapnak.

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Idegenben folytatja a bajnokságot a Kosársuli

Péntek este a Békéscsaba vendégeként folytatja az NB I/B Zöld csoportos bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata az első idegenbeli sikeréért hajt. Szűk másfél hetes pihenőt követően lép pályára ismét a Kosársuli, méghozzá ugyanazon a helyszínen,...

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

Hazai pályán is legyőzte a Békést a Kosársuli U19

A Hódtói Sportcsarnokban folytatta a regionális bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U19-es csapata. Bálint Erik tanítványai ezúttal is felülmúlták a Békést. Vásárhelyi Kosársuli - Békesi SZSK 76-61 (18-17, 23-13, 20-15, 15-16) Kosársuli: Becsei 19/9, Kocsis 15/9,...