Tizenkettedszer is nyerhet zsinórban a Kosársuli?

Szerző: | márc 27, 2024

Húsvétvasárnap, március 31-én 18:00-kor a Paks ellen dőlhet el, hogy vajon meglesz-e a Vásárhelyi Kosársuli 12. győzelme zsinórban. Bálint Erikék eddigi teljesítményét jól jellemzi, hogy jelenleg nincs olyan NB I-es csapat sem a férfi, sem a női mezőnyben, amelyik jobb formában lenne náluk. A bajnokság második felében gyakorlatilag csak egyszer kaptak ki, januárban még a Győr tudta legyőzni őket a Hódtói Sportcsarnokban.

A Kosársuli teljesítményének nagyságát jól szemlélteti, hogy milyen mélységből indultak neki ennek a győzelmi szériának. A Győr elleni buktát követően még a legjobb tízben sem voltak Kelemenék, akik akkor 4-10-es mutatóval mentek neki a Pénzügyőr elleni idegenbeli meccsnek, ami óriási fordulópontot jelentett a gárda életében. Azóta senki sem tudott nyerni ellenük sem hazai pályán, sem idegenben. A bajnokság legnagyobb esélyese, a Dávid Kornél KA, a Tiszaújváros, a Sopron, a Nagykőrös és a Veszprém, de még a szomszédvár, örök rivális Békéscsaba is vesztesen hagyta el a pályát a velük vívott meccset követően.

Most azonban az a Paks érkezik majd hozzájuk, akik ellen idegenben nem tudtak diadalmaskodni a hódmezővásárhelyiek. Az Atomerőmű SE U23-nál is sokat változtak a dolgok, igaz, ellentétes irányban. Morgen Frigyes együttese a tabella első harmadából indulva kezdte a szezon második felét, jelenleg a 8. helyen áll.

Ahhoz, hogy biztosan megtartsák a 8. helyüket nyerniük kellene Hódmezővásárhelyen. Nem tét nélküli a találkozó a Kosársulinak sem, hiszen Saša Vejinović legénysége jelenleg a 4. helyen áll, ám ha nyerni tud és a Győr kikap a Pénzügyőr otthonában, akkor felérhet a dobogó harmadik fokára az alapszakasz végén, ami kedvezőbb pozíciót jelenthetne a rájátszásban.

A fentiekből jól érezhető, hogy igazi parázs meccs várható húsvétvasárnap, ezért is érdemes lesz kilátogatni a Hódtói Sportcsarnokba március 31-én, 18:00-kor az Atomerőmű elleni derbire, ahova a belépés még mindig ingyenes. A bejáratnál a Kosársuli adományt gyűjt, a befolyó összeggel az egyesület csapatait lehet támogatni.

Fantasztikus hangulatú meccsen győzte le az Újpestet a Kosársuli U16

Fantasztikus hangulatú meccsen győzte le az Újpestet a Kosársuli U16

A Hódtói Sportcsarnokban fogadta a Vásárhelyi Kosársuli kadettcsapata az Újpest Megyeri Tigriseket. Utasi Gábor tanítványai végig vezetve, egy inkább küzdelmes, mint szép meccsen hozták a kötelezőt.  Vásárhelyi Kosársuli - Újpest MT 79-70 Kosársuli: Papp 19/3, Soós...

Remek teljesítménnyel maradtak bent az A-csoportban a Rókák

Remek teljesítménnyel maradtak bent az A-csoportban a Rókák

Két mérkőzéssel folytatta az U12-es bajnokságot a Vásárhelyi Rókák csapata. Czibere Zoltán tanítványai a Lehel Kosársuli és a Szolnoki Pelikánok ellen léptek pályára. Eredmények: Lehel Kosársuli - Vásárhelyi Rókák 38-65 (10-13, 13-16, 7-14, 8-22) Rókák: Tirla 17, Móza...

SPORT ÉLETPÁLYA NAPOT TARTOTTAK VÁSÁRHELYEN

SPORT ÉLETPÁLYA NAPOT TARTOTTAK VÁSÁRHELYEN

A sport utáni karrierút megtervezésének fontosságáról tartottak rendezvényt 2025. november 9-én vasárnap Hódmezővásárhelyen. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Egyesület és a Szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárslabda Klub CB Basket III elnevezésű projektjében megvalósult...