Először dobott 100 pont fölött, nagyon fontos meccset nyert meg a Kosársuli

Szerző: | febr 4, 2024

Szombat este a sereghajtó, ám az utóbbi hetekben jelentősen megerősödött Százhalombatta vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. A felsőházi rájátszásért küzdő, kiváló formában lévő vásárhelyi csapatnak égető szüksége volt az újabb győzelemre, és nagy csatában végül össze is jött a siker.

A Pénzügyőr, valamint a Sopron és a Dávid Kornél Akadémia elleni remek győzelmek után az a Százhalombatta fogadta a Kosársulit a 18. fordulóban, amely együttes kis híján győzelemmel távozott októberben a Hódtói Sportcsarnokból: akkor hosszabbítást követően 72-70-re győzött a Vásárhely. Azóta számos változás történt mind a két oldalon, az elmúlt hetekben mindkét csapat kerete megerősödött, ám érdekes módon ugyanúgy alakult a mostani meccs is – a hosszabbítás döntött, ezúttal is a Kosársuli javára.

A nagyszerűen játszó Rosic pontjaival indult a találkozó, majd hol az egyik, hol a másik csapat vezetett az első negyedben. Tóth és Csík tripláival a 4. percben a hazaiaknál, Bálint hármasánál, a 7. perc elején a vendégeknél volt az előny, a 9. percben pedig újra a Százhalombatta lépett el, kíméletlenül kihasználva a Kosársuli eladott labdáit. Borbáth és Bősz tett arról egy-egy hárompontossal, hogy szinte teljesen eltűnjön a különbség az első tíz perc végére, így 25-23-mal zárult az első játékrész.

A második negyed elejétől fokozatosan átvette a vezetést a Kosársuli: előbb Orgona tette teljessé a 7-0-s szériát (25-20-ról 25-27), majd Kelemen és Rosic szórt triplát, kiegészítve Pinnyey kosarával. A 15. percben, Orgona hármasánál már kilenccel ment a Kosársuli (29-38), és úgy tűnt, a jól befejezett támadások megfelelő védekezéssel is párosulnak. Csík és Kovács nem így gondolta, és két perc alatt egy 9-0-val visszajött a Százhalombatta (38-38). A 18. perc végén aztán Bálint és Rosic vezetésével megint beindult a vásárhelyi gépezet, ez pedig a félidőre hatpontos előnyt eredményezett (44-50).

Hasonlóan jól indult a nagyszünetet követően a második félidő is, Balogh kosaránál először lépte át a tízet a különbség (44-55). Nem igazán találta a fogást a hazai csapat a Kosársulin, állandósulni látszott a tíz pont környéki vásárhelyi vezetés, és bár Csík remek időpontban jövő triplája közelebb hozta a Százhalombattát, Bálint és Kass is bedobott egy-egy hármast a harmadik negyed végén.

71-67-es vásárhelyi előnyről aztán új meccs indult a negyedik negyedben. A hazaiak felszívták magukat, megtalálták a réseket a Kosársuli védelmén, és a 32. perc végén hosszú idő után ismét vezettek (74-73). Mindkét oldalon pontatlanságok jellemezték a támadásokat, amiből a negyed közepén az extra dobóformát találó hazaiak jöttek ki jobban (Tóth és Csík triplája után 82-78 a 36. perc elején). Előbb mínusz ötnél a létező legjobbkor jött Orgona triplája, majd Bálint gyors kosara, majd hiába léptek el megint négy ponttal a százhalombattaiak, Knyur kettese és Rosic hármasa megint csavart a dolgokon (88-89 a 39. percben). Rosic egymaga vette a hátára a csapatot a hajrában, lepattanókkal, kiharcolt faulttal, gólpasszal és nagyon fontos kosarakkal jeleskedett – így akkor is, amikor a Százhalombatta Fossong triplájával félig-meddig nyert helyzetben érezhette magát a 40. perc elején. Erre két jó büntető volt a válasz, és mivel a hazaiak nem tudták kosárral befejezni az utolsó támadásukat, 93-93-as állásról jöhetett az ötperces hosszabbítás.

Orgona hármasával és Bálint büntetőivel hamar elhúzott 98-93-ra a Kosársuli, ám 6-0-s sorozattal gyorsan visszavette a vezetést a Százhalombatta (99-98). Az utolsó két percnek egálról, 99-99-ről mentek neki a csapatok, az idegesség és a tét pedig olyannyira érezhető volt, hogy bő egy percig senki sem tudott a gyűrűbe találni. Csík büntetője törte meg a jeget, ám ez volt az utolsó pontjuk a százhalombattaiaknak – Rosic klasszisa legyőzte őket, hiszen előbb összehozott egy 2+1-et (100-102), majd miután időt kértek, ezt követően pedig elszúrták a támadásukat a hazaiak, ugyanúgy ő harcolt ki faultot és dobta be mindkét büntetőjét, ezzel beállította a 104-100-as végeredményt.

A szezonban először 100 pont fölé jutó Kosársuli elképesztően fontos győzelmet aratott, amivel maximálisan megőrizte esélyét a felsőházi rájátszást érő első nyolc hely valamelyikének elérésére. A vásárhelyi csapat maradt a 10. helyen a tabellán, ám pillanatnyilag már csupán két győzelemnyi a hátránya az 5. Pakssal szemben.

A meccs legeredményesebbje a 35 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplázó, 48-as VAL-értéket produkáló Rosic lett.


NB I/B Zöld csoport, 18. forduló:

Százhalombattai KSE-Vásárhelyi Kosársuli 100-104 (25-23, 19-27, 23-21, 26-22, 7-11)

Százhalombatta, kosárlabdacsarnok. Vezette: Pécsi, Földesi, Propszt

Százhalombatta: Csík 35/9, Seregély 5/3, Tóth 16/9, Kovács S. 15/9, Láncos 4
Cserék: Montai 12/3, Novák 10/3, Fossong 3/3, Kövér -, Gaál -, Rácz -, Kovács M. –
Vezetőedző: Horváth Balázs

Kosársuli: Rosic 35/15, Borbáth 7/3, Balogh 3, Bálint 18/6, Orgona 18/12
Cserék: Kelemen 7/3, Pinnyey 6, Kass 5/3, Bősz 3/3, Knyur 2
Edzőpáros: Utasi Gábor, Saša Vejinović

Utasi Gábor: „Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A játékosok megmutatták, hogy szoros meccsen is helyén a szívük. Sajnos ma a védekezésünk nem igazán működött, túl sok volt az egyéni, apró hiba, amit ellenfelünk azonnal kosárral büntetett. De a győzelem megvan és ez volt a cél. Jövő héten lehet meg hazai pályán zsinórban az ötödik győzelem, amit fontos mérföldkő lesz. Jöjjön mindenki és hajszoljuk bele a csapatot egy újabb sikerbe!”


U20-as csapatunk 48-29-es, magabiztos első félidő után simán, 93-64-re nyert, így továbbra is harmadik a tabellán, miközben győzelemben utolérte az egy meccsel kevesebbet játszó Nagykőrös, Zsíros Akadémia kettőst.


Folytatás február 9-én, pénteken, amikor a 2. helyen álló Tiszaújváros látogat a Hódtói Sportcsarnokba. A tiszaújvárosiak ugyanúgy négy sikert számlálnak zsinórban, így a bajnokság két legjobb formában lévő csapata néz majd farkasszemet egymással.

Vereséggel kezdte a szezont a Kosársuli

Vereséggel kezdte a szezont a Kosársuli

A Dunaharaszti MTK otthonában lépett pályára szombaton a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 1. fordulójában. Saša Vejinović fiatal csapata csak helyenként tudta tartani a lépést a hazaiakkal, és végül nagyarányú vereséget szenvedett. Nem könnyű...

Nehézségek között, idegenben kezdi a szezont a Kosársuli

Nehézségek között, idegenben kezdi a szezont a Kosársuli

Szombaton elkezdi a 2024/25-ös szezont a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Az NB I/B Zöld csoportjának első fordulójában a Dunaharaszti otthonában lép pályára Saša Vejinović együttese, ám egyelőre kérdés, hogy pontosan mik lehetnek a célok a bajnokságra. A...

Nem jutott főtáblára a Kosársuli juniorcsapata

Nem jutott főtáblára a Kosársuli juniorcsapata

Szeptember 21-én és 22-én Budapesten lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli juniorcsapata az országos bajnokság selejtezőjében. Bálint Erik együttesének célja a főtáblára jutás volt, ám a Kaposvár elleni, szoros első meccset követően nem sikerült győzelmet szerezni a...