Hajszálra a felsőháztól a Kosársuli U16

Szerző: | szept 12, 2023

A hétvégén az országos kadett bajnokság keleti régiójának előselejtezőjén vett részt U16-os csapatunk. Utasi Gábor tanítványai szombaton a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia B csapatával találkoztak, akiket remek védekezésüknek köszönhetően magabiztosan győztek le, és jutottak a torna vasárnapi döntőjébe. Itt a másik ág győztese, a Békési SZSK várt rájuk.

Sajnos ez a találkozó rémálomszerűen kezdődött. Az első negyedben mindössze két kosarat tudtak dobni, és az itt kialakult különbséget már nem sikerült ledolgozni a mérkőzés végéig. A második hely azt jelenti, hogy a csapat a regionális bajnokságban folytathatja az évet. 

Vásárhelyi Kosársuli – Kecskeméti Harcosok 68-34

Kosársuli: Molnár 19, Utasi 2, Bartusz 6, Becsei 11/3, Vereb 6. Csere: Fodor 4, Kocsis 6, Kiss 6, Kis 2, Wolf 6/6, Mészáros, Skoda

Békési SZSK – Vásárhelyi Kosársuli 63-53

Kosársuli: Molnár 16/3, Vereb 7/3, Becsei 8/6, Utasi -, Bartusz -. Csere: Kocsis 11/3, Fodor 2, Kiss 5/3, Hegyes 2, Mészáros, Skoda, Kis -.

Utasi Gábor: „A Kecskemét ellen egy agresszív, jól védekező csapat voltunk, kihasználtuk a fizikai fölényünket és ezért tudtunk nyerni. A Békés ellen ez az előnyünk nem volt meg és ellenfelünk ránk kényszerítette az akaratát. Túl sokat hibáztunk támadásban és ezt kíméletlenül megbüntették. A srácokra büszke vagyok, mert küzdöttek az utolsó pillanatig és nem zuhantak össze a nagy különbség ellenére sem. Azért jók ezek a meccsek, mert megmutatják, miben kell fejlődnünk.”

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A 7. HELY

Bár vereséget szenvedett, elérhető közelségben maradt a 7. hely a Vásárhelyi Kosársulinak. A Sopron elleni párharc odavágóján a félidőben még vezettek, ám a harmadik játékrészben produkált rövidzárlatnak köszönhetően kikaptak Bálinték, akik a május 23-i visszavágón...

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

TOVÁBB PATTOG A LABDA A CB BASKET III PROJEKTBEN

Az év elején kezdődött, és újabb programokkal folytatódott a Vásárhelyi Kosársuli és az szabadkai Szpartak Ifjúsági Kosárlabda Klub közös, CB Basket III címet viselő határonátnyúló projektje. Az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Interreg VI-A IPA...

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Véget ért a Vásárhelyi Zsiráfok szezonja

Május 2-án Békésen rendezték az U12 bajnokság utolsó fordulóját. A Vásárhelyi Zsiráfok a hazai Gladiátorokkal és a Szarvasi GFE Gyakorló csapatával mérkőzött és 50%-os mérleggel tért haza. Utasi Gábor tanítványai hosszú szezont zártak és sok-sok tapasztalattal...