Indul a rájátszás a Kosársulinak

Szerző: | júl 3, 2023

Negyedik helyen végzett és ezzel pályaelőnnyel kezdi a rájátszást a Tiszaújváros ellen a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák szokatlan időpontban, április 12-én szerdán 18:30-kor kezdik meg szereplésüket a playoffban, a Hódtói Sportcsarnokban.

Igazán kiélezett összecsapásra számíthatnak a szurkolók, hiszen a Tiszaújváros közvetlenül a vásárhelyiek mögött, az ötödik helyen zárta a bajnokság alapszakaszát. Ráadásul a két gárda egymás elleni mutatója is igencsak azonos, hiszen mindkét csapat egyszer-egyszer tudott győzni a másik ellen, ráadásul hajszál híján ugyanannyi ponttal.

Jó jel, hogy a Hódmezővásárhely a legutóbbi találkozásukkor úgy tudta győztesen elhagyni a pályát, hogy semmi sem veszélyeztette a sikerüket. Kelemenék végig vezetve, 18 ponttal verték meg akkor Lekli József alakulatát. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy ahogy legutóbb, úgy most is egy igencsak fizikális mérkőzést láthat majd a vásárhelyi közönség. Könnyen megjósolható, hogy a tiszaújvárosiak nem adják majd könnyen magukat, hiszen a tét nem más, mint a továbbjutás a rájátszás három győzelemig tartó első köréből.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosi Phoenix KK elleni meccse április 12-én 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

Ismét erős csapatot fogad hazai pályán a Kosársuli

Ismét erős csapatot fogad hazai pályán a Kosársuli

Péntek este újra a Hódtói Sportcsarnokban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Baja lesz Saša Vejinović csapatának ellenfele. A szezon eddigi egyik, ha nem a legjobb meccsét játszotta múlt héten a...

U21-es bajnokság: fő cél a rutinszerzés a Kosársuli fiataljai számára

U21-es bajnokság: fő cél a rutinszerzés a Kosársuli fiataljai számára

Újabb mérkőzésekkel folytatta az NB I/B Zöld csoportos bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli U21-es csapata. Saša Vejinović tanítványai közül mindenki játéklehetőséget kapott. Eredmények: Békéscsabai KK U21- Vásárhely U21 76-68 (16-15, 26-18, 20-25, 14-10) Kosársuli:...

Jó meccseket játszott a Kosársuli U11

Jó meccseket játszott a Kosársuli U11

Jászberényben lépett pályára a Vásárhelyi Tigrisek csapata. Patkós József U11-es tanítványai két jó meccset játszottak a Kenguru kupa 2. fordulójának B-csoportjában. Eredmények: Szarvasi Gyakorló- Vásárhelyi Tigrisek 47-60Tigrisek: Kun 22, Herczeg 11, Kis-Molnár 10,...