TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Megkaptuk az MKOSZ jóváhagyó határozatát, így kezdhetjük máris a támogatások összegyűjtését a 2018/19-es évadra. Segítsenek nekünk a TAO pénzek megszerzésében!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadását. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egy részét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

         rakéták

Két győzelemmel kezdték az u12-es bajnokságot Mócsai Milán és Varga Dániel tanítványai. Esélyeshez méltóan mindkét ellenfelüket tekintélyes különbséggel győzték le, és jutottak föl az "A" csoportba. Oda, ahol a valós helyük lett volna - már az első fordulóban is.

A 2013/14-es Országos Kenguru Bajnokság győzteseként a 2014/15-ös Országos Gyermek Bajnokságban is jó szereplésre számít a Kosársuli a csapattól, annál is inkább - mert a nyolc tavalyi aranyérmes mellett csak négy új játékos van.

 

Bővebben...:

Tovább folytatja kosárlabda népszerűsítő programját az Vásárhelyi Kosársuli. A csapat játékosai az első négy évfolyam tanulóinak tartottak bemutatót a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Az órákon kiderült, hogy mit sajátítanak majd el a legkisebbek a kosárfoglalkozásokon.

Bővebben...:

eredmnyhirdetsAz idén 20 éves Vásárhelyi Kosársuli Sportegyesület eddigi legnagyobb sikerét érte el hétvégén Sopronban. Mócsai Milán "Vásárhelyi Rakéták" nevű csapata megnyerte az Országos Kenguru Bajnokság 3 napos döntőjét. 217 csapat indult a bajnokságban, így a 2003-s születésű vásárhelyi fiúk győzelme szenzációs teljesítmény.

Bővebben...:

megyeiu11valogatott smallVasárnap Szolnokon rendezték meg a fiú u11-s Kelet-Magyarországi megyei válogatottak kosárlabda tornáját. A vásárhelyi gyerekek adták a csapat magját, 9 játékos került be a Vásárhelyi Rakétákból és 3 a Szedeákból. A megyei válogatott edzéje Mócsai Milán volt. A csapat mindhárom ellenfelét fölényesen legyőzve szerezte meg az első helyet és hozta el a kupát. A torna "All star" ötösébe beválasztották Bánfi Balázst.

A kupagyőztesek névsora:
Vásárhelyi Kosársuliból: Balogh László, Bánfi Balázs, Dékány Imre,Filak László, Fulai Bátor, Kozma Péter, Németh Zsombor, Pánczél Csongor és Ságodi Róbert, Szedeákból: Gárgyán Ádám, Lintner Kristóf, Raffai Bálint.

 

Bővebben...:

raketak u11"Nomen est omen" szól a régi latin közmondás, vagyis nevében a jelentése, sorsa. A Vásárhelyi Kosársuli legjobb csapatára, a 2003-s születésűekből álló Vásárhelyi Rakétákra ez biztosan igaz. Mócsai Milán u11-s csapata október óta lejátszott 16 bajnoki mérkőzésén 14 fölényes győzelmet szerzett. (Úgy, hogy csak 4 meccset tudtak a gyerekek hazai pályán játszani...)

Bővebben...:

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Szerencsejáték

Bodrogi Bau

Keress Minket a Facebook-on is