TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

IMG 4698Az utolsó pillanatig küzdve kapott ki a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléjában a Vásárhelyi Rakéták csapata. Mócsai Milán és Czibere László tanítványai ellen alaposan felkészült a Vasas Akadémia, és végig vezetve vitték el az aranyérmet a Hódtói Sportcsarnokból a Kosársuli serdülői ellen.

A Vasas kezdett jobban a fináléban, 5 perc alatt 18-9-es vezetést szereztek. Rögtön tanácskozni hívta tanítványait a Mócsai-Czibere edzőpáros. Ez jót tett a vásárhelyieknek, akik harcos játékkal rukkoltak ki, és 5 pontra jöttek fel, a negyed végére azonban ismét visszaestek valamelyest. (24-16)
Letámadással zavarták a Rakétákat a fővárosiak, ráadásul eredményesek voltak támadásban, amivel 31-18-ra lógtak meg. Közelebb jöttek a Csongrád megyeiek, de csak 7 egységre közelítették meg riválisaikat. A Vasas Akadémia viszont ihletett játékot produkálva a félidőben már megint 11-gyel ment. (47-36)
Óriási hangulat volt a Hódtói Sportcsarnokban, ennek megfelelően óriási elszántsággal küzdött, de a Vasas játékosai bírták jobban a feszültséget a harmadik játékrészben első felében, így megmaradt a különbség. (53-42) Sőt még egy lapáttal rátettek a tempóra, így az utolsó 10 perc előtt magabiztos, már-már behozhatatlan lett a vezetésük. (69-45)
A tempót lassítva, okosan kosárlabdáztak a fehér-pirosak, lassan ébredezett a Csongrád megyei alakulat, közelebb is jöttek ellenfeleikhez, ám a csapat legponterősebb játékosa, Bánfi kipontozódása után már csak megszorongatni tudta az akadémistákat. A Nemzeti Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléját a Vasas Akadémia nyerte 78-73-ra.

Vasas Akadémia – Vásárhelyi Rakéták 78-73 (24-16, 23-20, 22-9, 9-28)
Fiú Országos Serdülő Döntő csoportmérkőzés, vezette: Drenyovszky és Makay.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző.
Vasas: Horváth 14/9, Brezóczky 2, Konta 11, Schiroky -, Vadon 7/3, Fekete 10, Laki 7, Fodor 6/6, Aruwa 2, Imre 8/3, Bartha 11/3.
Edző: Magyar Zoltán
Rakéták: Fulai 19, Bánfi 17/3, Dékány 9, Knyúr 5, Balogh 7, Filak -, Megyesi 6, Németh -, Kovács -, Ságodi 4, Kozma 2, Pánczél 4.
Edző: Mócsai Milán és Czibere Zoltán

Magyar Zoltán (Vasas): "Kihelyeztük a zászlót a csúcsra. Aki látta a döntőt azt hiszem nem kérdőjelezheti meg, hogy ha szívvel, akarattal és lélekkel játszottak a gyerekek. Ennek az eredménye lehetett ez a szimbólum. Büszke vagyok és még sokáig az is maradok erre a csapatra."

Mócsai Milán (Rakéták): "Gratulálok a Vasasnak jó napot fogtak ki. Nekik minden, nekünk semmi... Büszkék vagyunk a csapatunkra! Úgy tűnik tegnap elfáradtunk. Két nap alatt sikerült átélni a vesztett helyzetből győzni és veszíteni is. Túl izgultuk az elejét, volt akinél ez a meccs végéig megmaradt. Akkor is az én csapatom a legjobb!!!"

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés